A migránsmaffia a hatóságokkal játszik össze Spanyolországban

Miközben a Kanári-szigeteket elárasztják a migránsmaffia csónakjai, Melillában sikerült felszámolni egy bűnszervezetet, amelyben a rendfenntartó erők néhány tagja is érintett volt. A hatóságok emberei segítették az illegális migránsok bejutását Európába.

Illegális migránsokat segítő bűnszervezetet számoltak fel Spanyolországban. A hatóságok hét embert vettek őrizetbe, köztük egy rendőrt, egy csendőrt és egy hivatali dolgozót is, akik nemcsak támogatták a többi bandatag munkáját, hanem részt vettek hamis papírok kiállításában is. Ezekkel a dokumentumokkal segítették az illegális bevándorlók letelepedését az afrikai kontinensen lévő spanyol enklávéban, Melillában.

Elsősorban fiktív munkaszerződéseket állítottak ki számukra, amelyek azt a látszatot keltették, hogy a Marokkóból érkezett migránsok legálisan tartózkodnak a kikötővárosban és háztartási alkalmazottként dolgoznak.

A rendfenntartó erők két érintett tagja Melillában teljesített szolgálatot; társaikkal együtt már pénteken bíróság elé állították őket. A helyi rendőrség szóvivője elmondta: azt gyanítják, hogy a szervezetnek további tagjai is lehetnek, ezért tovább folytatják a nyomozást. Az eddigi házkutatások során több mint 30 ezer euró készpénzt foglaltak le, de ez csak a jéghegy csúcsa.

Közben az illegális migrációs válság továbbra sem csillapodik Spanyolországban. A múlt héten volt olyan nap, amikor 24 órán belül több mint nyolcszáz ember kötött ki a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken. Január 1-je óta pedig már csaknem ötezren értek partot a nyugat-afrikai szigetcsoporton.

A madridi hatóságokat egyre jobban aggasztja a migránsmaffia csónakjain ülő pakisztáni állampolgárok növekvő száma. A rendőrség hírszerző szolgálata szerint az Iszlám Állam egyik ázsiai ága egyre aktívabb tevékenységet folytat a közép-ázsiai Pakisztánban. Az utóbbi hónapokban többször is utaltak propagandaanyagaikban az Ibériai-félszigetre úgy, mint terroristáik első számú belépési pontjára Európába.

Spanyolországnak ráadásul még súlyosabb terrorfenyegetettséggel kell szembenéznie, ugyanis a hatóságok gyanúja szerint a terrorszervezet elsődleges jövőbeli támadási célpontként jelölte meg a déli Andalúziát. Ennek hátterében pedig az áll, hogy a dél-európai ország szinte teljes területe évszázadokig a mórok uralma alatt állt, Andalúzia pedig az a régió, amelyet a legtovább fennhatóságuk alatt tartottak. Az Iszlám Állam hosszú távú törekvései keretében arra is buzdítja Spanyolországba bejuttatott embereit, hogy hódítsák vissza ezt a területet az iszlám számára. (A Granadai Emirátus csak 1492-ben szűnt meg itt.)

Az egyre súlyosbodó terrorfenyegetettség miatt a spanyol rendőrség a Kanári-szigetek helyi hatóságaival együttműködve fokozta megfigyelési és ellenőrzési erőfeszítéseit annak érdekében, hogy felderítsen minden olyan gyanús tevékenységre utaló jelet, amely az Iszlám Állam pakisztáni dzsihadista sejtjéhez köthető. Ugyanakkor ma már nyilvánvaló, hogy a madridi balliberális kormányzati koalíció nem képes (és nem hajlandó) gátat vetni az illegális migrációnak és az iszlám fundamentalizmus terjedésének, a spanyol királyság mára e tekintetben Németország, Franciaország, Svédország és Nagy-Britannia szintjére került.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A skót rendőrök már nem is keresik az eltűnt magyar ikreket

Következő hír

Román állampolgárok harcolnak a közép-afrikai Kongóban

Related Posts
Total
0
Megosztás