Román állampolgárok harcolnak a közép-afrikai Kongóban

A román külügyminisztérium arról értesült, hogy több román állampolgár a Közép-Afrikában található Kongói Demokratikus Köztársaság Észak-Kivu tartományában rekedt a köztársasági erőkkel szemben álló lázadó katonai csoport intenzív fegyveres offenzívája közepette.

A román állami hírügynökség közvetítette elősként a bukaresti külügy ezen beismerését, de azt mind a két intézmény elhallgatta: olyan zsoldosokról van szó, akik jó pénzért szegődtek a kinshasai kormány szolgálatába.

A román külügyminisztérium közlemény szerint a tartományban rekedt román állampolgárok családjai kértek konzuli segítséget. A tárca rámutat azonban, hogy a térségben régóta tartó konfliktus dinamikusan és kiszámíthatatlanul alakul, és a jelenlegi helyzet a régióban rendkívül ingatag és veszélyes. A minisztérium foglalkozik az üggyel, tartja a kapcsolatot a román állampolgárok itthon levő családtagjaival, valamint folyamatos kapcsolatban áll az Egyesült Nemzetek Szervezetének civil és katonai szerveivel, a kongói, ugandai és ruandai hatóságokkal – közölték, emlékeztetve, hogy korábban utazási figyelmeztetést bocsátottak ki a Kongói Demokratikus Köztársaságra vonatkozóan.

A bukaresti sajtó egy része kerek-perec megírta: nem turistákról vagy Kongóban élő és dolgozó román állampolgárokról van szó, hanem zsoldokról, akiket Romániában toboroztok és utaztattak ki, számuk megközelíti a nyolcszázat. A legtöbbjük volt hivatásos katona, akik a román hadseregben vagy a francia idegenlégióban szolgáltak. Friss hírek szerint közülük öten meg is sebesültek a polgárháborúban, Goma városában, amit a Ruanda által támogatott tuszi lázadók ostromolnak. Ma reggel már azt jelentették nyugati hírügynökségek, hogy a kétmilliós város már a kormányellenes lázadok kezére jutott. Itt 290 román zsoldos harcolt – franciákkal és fehéroroszokkal együtt –, sorsukról egyelőre nem sokat tudni.

A múlt év végén Bihar megyében robbant ki egy – azóta szőnyeg alá söpört – botrány, amikor azon kaptak jó néhány nagyváradi rendőrt, hogy fizetett pihenő- és betegszabadságot vettek ki, ami alatt kongói fegyveres „vendégmunkára” utaztak. Egyes információk szerint öt- és hatezer euró közötti egy ilyen zsoldoskatona havi fizetése, rangtól és képesítéstől függően.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A migránsmaffia a hatóságokkal játszik össze Spanyolországban

Következő hír

Ismét tüntettek a parlamenti bürokraták Bukarestben

Related Posts
Total
0
Megosztás