A kolozsvári sajtó kapta fel a témát a tegnap, megírva: a Máramarosszigeti Református Egyházközség lelkipásztora a közösségi médiában azon háborgott, hogy a templom falainál könnyítenek magukon az arra sétálók. A partiumi, Tisza menti város legrégebbi épülete az impozáns református istenháza.
„A templom fala nem közvécé. A templom kertje nem a kutyások sétatere. Nem játszótér. Szent hely. Isten jelenlétének a helye. A Vele való találkozásnak a helye. Ha megállnál előtte csak kérd, hogy könnyítsen lelked terhén” – osztotta meg gondolatait a máramarosszigeti lelkipásztor az egyházközség Facebook-oldalán.
Az egyik hírportál megkeresésére a gyülekezet lelkipásztora elmondta, hogy ez ügyben nem tett rendőrségi feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert a cselekedet nem minősült rongálásnak. Ráadásul vélhetően nem egyetlen személynek a szokása az, hogy a templom falát levizeli, hanem vélhetően azok teszik ezt, akik szorult helyzetükben egy kevésbé szem előtt lévő zugot keresnek.
A Trianonban szétszakított történelmi Máramaros megye egykori székhelyének főutcáján található református templom a romániai műemlékek jegyzékében az MM-II-m-A-04743 sorszámon szerepel. A nyeglén fogalmazó újságírók szerint a szigeti „református templom közel ezeréves múlttal rendelkezik”, ami ebben a formábban nonszensz, ugyanis maga a reformáció is csupán ötszáz éves. A történészek vitatják az évet, amikortól ezen a helyen templom működött, egyesek szerint 1050-re, mások 1150-re datálják, természetesen akkor a római katolikus egyházé volt. A város lakossága elég korán elfogadta a reformációt, 1540-ben már protestáns iskola működik Szigeten, vélhetően a templom is ekkor lett a protestánsoké. A századok során bekövetkezett tűzvészek és földrengések miatt több alkalommal végeztek rajta átalakítási munkálatokat, jelenlegi formáját az 1892-es újjáépítése során nyerte el. 1931-ben a torony ismét a lángok martalékává válik, 1933-ban fejeződtek be a helyreállítási munkálatok.
