Szalai Ferenccel, Szolnok város polgármesterével és Jász-Nagykun-Szolnok megye elöljáróival találkozott az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) delegációja, név szerint Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, az EMSZ társelnöke, Kulcsár-Terza József, az EMSZ parlamenti képviselője, az RMDSZ-frakció tagja, Brassai Hunor, az EMNP alelnöke, a Minta ifjúsági szervezet elnöke és Berki Ferenc erdőszentgyörgyi önkormányzati képviselő – közölte az EMSZ sajtóirodája.
A megbeszélés elején Csomortányi István elmondta: Romániában kezdetét vette a népszámlálás folyamata, mely az erdélyi magyarság szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, s ezért ezzel kapcsolatosan számos jelentős feladat vár a teljes erdélyi magyar közösségre és annak képviselőire.
A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy az április 3-i magyarországi országgyűlési választás határokon átívelő, a teljes Kárpát-medencei magyarság sorsát döntően befolyásoló nemzeti ügy. A voksolás sikere érdekében Kulcsár-Terza József tevőleges segítségét is felajánlotta, bejelentve, hogy marosvásárhelyi képviselői irodájában a szabályos és érvényes szavazáshoz szükséges minden információval ellátják a voksolni kívánó erdélyi magyar állampolgárokat.
Az EMSZ delegációjának résztvevői elmondták: a kampány során erdélyi önkéntesek is segítik majd a Jász-Nagykun-Szolnok megyei polgári oldalt, a nap további részében pedig Kállai Mária országgyűlési képviselővel (Fidesz), a megye 1-es számú választókerületének képviselőjelöltjével egyeztettek.