Az új szlovák állampolgársági törvény rossz hatással van a szlovák–magyar együttélésre

Jóváhagyta a szlovák parlament az állampolgárságról szóló törvény módosítását, melynek értelmében nem veszíti el szlovák állampolgárságát az, aki külföldi állampolgárságot vesz fel, feltéve, ha igazolni tudja, hogy legalább öt évig külföldön tartózkodott. A Szövetség nevű magyar párt elutasítja a jelenlegi módosítást, ők csak a 2010 előtti állapotokhoz való visszatérést tartják elfogadhatónak.

A 2010 óta érvényben lévő, még az első Fico-kormány idejéből származó jogszabály senkinek sem engedélyezte Szlovákiában a kettős állampolgárságot, és kimondta, hogy mindazok, akik felvették egy másik ország állampolgárságát, elveszítik a szlovák útlevelüket. A korábbi kabinet 12 évvel ezelőtt ezzel a jogszabályalkotással reagált arra a magyar törvényre, amely 2011 óta egyszerűsíti a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság felvételét.

Ezen a 12 éves törvényen próbált valamiképpen enyhíteni előbb Igor Matovič, majd Eduard Heger kormánya. A módosítást 2021 márciusában utalták második olvasatba, a szlovák koalícióban zajló viták miatt azóta többször is levették a napirendről. A most frissen elfogadott jogszabály értelmében viszont a jövőben meg kell adni a szlovák állampolgárságot azoknak a volt szlovák állampolgároknak is, akik maguk mondtak le róla, valamint azoknak a személyeknek, akiknek valamelyik felmenőjük: szülőjük, nagyszülőjük vagy dédszülőjük szlovák volt. Megtarthatja szlovák állampolgárságát az is, aki külföldi állampolgárságot szerzett, ha a külföldi állampolgárság megszerzésekor legalább öt éve annak az államnak a területén tartózkodott, amelynek az állampolgárságát megszerezte, és ha ezeket a tényeket dokumentumokkal tudja igazolni.

A szlovákiai magyarok helyzetét azonban a módosított törvény figyelmen kívül hagyja. A törvénymódosítással Gyimesi György, a legnagyobb kormánypárt, az OĽaNO magyar képviselője sem elégedett. Úgy véli, Szlovákia feleslegesen riogat a kettős állampolgárság megadásával, pedig a szlovákiai magyarok csak etnikai, történelmi és nyelvi okokból vennék fel a magyar állampolgárságot. Ezt azonban véleménye szerint Szlovákiában senki sem képes megérteni, mert míg Szlovákia határai megegyeznek az etnikai határokkal, Magyarország esetében ez nem így van. Gyimesi szerint a kormánypártok részéről sem volt meg arra a politikai akarat, hogy a 2010 előtti állapotot visszaállítsák.

A parlamenten kívüli magyar párt, a Szövetség felszólította Zuzana Čaputová köztársasági elnököt (a képen), hogy ne írja alá a törvénymódosítást, és forduljon az Alkotmánybíróságához. A párt azzal érvel, hogy a módosítás elfogadása nem oldotta meg a 2010 óta tartó igazságtalanságot. A Szövetség az alkotmányra hivatkozik, amely kimondja, hogy senkit sem lehet akarata ellenére megfosztani az állampolgárságától. „Bár az Európai Unió országaiban ismert a kettős állampolgárság intézménye, Szlovákia elzárkózik ettől” – reagált Forró Krisztián, a Szövetség elnöke.

Szerinte a törvény továbbra is diszkriminatív és rossz hatással van a szlovák-magyar együttélésre. „Túlzás nélkül kimondhatjuk, hogy február 16-a fekete nap. Nemcsak számunkra, felvidéki magyarok számára, hanem az egész Szlovák társadalom és Szlovákia számára is. A kormánykoalíció bevégezte azt, amit Robert Fico Ján Slotával és Vladimír Mečiarral 12 évvel ezelőtt elkezdett” – tette hozzá Forró. A Szövetség azt kéri, hogy ugyanúgy el lehessen fogadni a kettős állampolgárságot, mint 2010 előtt. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a jelenleg érvényben levő jogszabály miatt 4059 személy vesztette el szlovák állampolgárságát. Az új jogszabály pedig 2022. április 1-jén lép hatályba.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A nemzeti együttműködés jegyében

Következő hír

Hajótűz a Jón-tengeren, románokkal

Related Posts
Total
0
Megosztás