A hétfalusi csángó szekeresek már a bertalani szász templom, illetve a brassói Fekete-templom építéséből is kivették részüket. Ők voltak Brassó fuvarosai, tűzifával, áruval látták el a lakosságot. Odahaza a földművelés és fakitermelés is a családok fenntartását biztosította. De ami a legfontosabb, ők bonyolították le Brassó áruforgalmát Bécs és Isztambul között.
Szekérkaravánokkal szigorú rendben közlekedtek, ismerték a biztosabb utakat, és közös erővel jobban megvédhették a rablók elől a szállított árut. Kemény, hatalmas lovaik híresek voltak, erős teherbíró szekereiket néha hat ló húzta, váltólovaik is voltak. Egy ilyen útvonal volt Sztambul, Saray, Kirklarelli, Derekőy, Burgasz, Várna, Konstanca, Bukarest, Tergovistye, Hosszúmező, Törcsvár és Brassó. Idővel a Tömös és Predeál völgyét is kihasználták. Predeálnál volt az Osztrák-Magyar Monarchia és a Román Királyság határa. A fuvarosok Szinaján is tartottak egy etetést lovaiknak, itt lehetett egy őrzött szénalerakatuk, csűrűk, de szállásuk is lehetett. (A hely neve is magyar eredetű: Színalja.) Pihenés esetén a karavánvezető kijelölte a szállást, védelmi rendszerbe, azaz „szekértáborba” igazította a fuvarosokat, tudták, ki a tűzfelelős, ki a szakács és kik az éjszakai őrök is. Lassan, de kifejlődött Szinaja, 1912-ben majdnem négyezer lakosa volt, köztük magyarok és szászok is.
Karl Eitel Friedrich Zephyrinus Ludwig von Hohenzollern-Sigmaringen herceget Románia fejedelemmé választották 1881-ben, majd pedig királlyá koronázták 1883-ban I. Carol néven. Jelentős érdemei vannak a hazai ipar fellendítésében, pénzügyi intézetek létrehozásában, a hadsereg modernizálásában, Szinaja fejlesztésében, a Peleș-kastély építésében és a Prahova-völgy turisztikai koncepciójában. Bukarest-szerte már ismertek és megbecsültek voltak a hétfalusi kőművesek, a királyi család is inkább erdélyi magyarokat alkalmazott. A Peleș-kastély építésében is részt vettek hétfalusi kőművesek, brassói szászok, osztrákok és olaszok is. Bukarestben, az építészetben a nehéz munkát a hétfalusiak végezték, a cifrázást, a mintázást már olaszok.
Károly román király utasítására Petre Antonescu tervei alapján 1911-ben megkezdték a szinajai kaszinó építését, Hétfalu ás Brassó közelsége biztosított munkást, gondolom hétfalusi kőművesek és brassói szakemberek is dolgozhattak. 1912. július 5-én nagy ünnepség keretén belül avatták fel, csodálatos tűzijáték kápráztatta el a jelenlevőket, akik nemcsak az országból, hanem külföldről is érkeztek, brassói vendégek is voltak. Erről számol be a brassói Gazeta de Transilvania újság 1912. júliusi 11/27. száma. De neves külföldi lapok is írtak erről a fontos eseményről, franciaországi újságok pedig a Prahova völgyét turisztikailag reklámozták. Edgar de Marçay báró volt a Monte Carlo-i kaszinó társtulajdonosa, a konstancai kaszinó fő részvényese, Yves és Edmond testvéreivel ő lett a szinajai kaszinó fő részvényese. Még részvényes volt szinaja polgármesteri hivatala, Gheorghe Grigore Cantacuzino „Nábob”, volt miniszterelnök, majd Bukarest polgármestere, valamint Nicolae Lahovary diplomata.
A király elképzelése szerint a kaszinó pénzt hoz az országnak, főként, ha minél több neves és gazdag külföldi vendég érkezik. A megnyitó utáni második napon már osztrák lapok arról írtak, hogy a Loebel testvérek öngyilkosok lettek, hisz hatalmas pénzösszeget veszítettek. A negatív reklám elkerülése véget a király hallgatólagosan megtiltotta a sajtónak, hogy ilyen híreket közöljön. A balkáni háborús helyzet miatt királyi rendelettel betiltották a kaszinó működését, 1913-ban újra engedélyezték, és az újraavatáson a 32 éves George Enescu is tartott egy ünnepi koncertet.
A kaszinó a „Dimitrie Ghica” parkban épült, és hozzáépült egy titkos alagút, ami összekötötte a Palace szállodával. Az alagút hossza 25 m, fűtött és kivilágított volt, és azt a cél szolgálta, hogy a nagy pénznyereményeket biztonságban elhelyezzék a szállodába, ahova a vendégek érkeztek. A szálloda a vendégeknek félművelt, több nyelvet beszélő örömlányokat is biztosított. Ez volt a pénzes embereknek a földi paradicsom, persze ha nem veszítettek.
A „Tükrös Terem” volt a kaszinó legnagyobb terme a 650 négyzetméteres területével, benne 13 rulettasztal működött. Volt egy 80 négyzetméteres terem, ahol a felajánlott pénzösszeg legalább ötszöröse volt a többi teremhez képest. Ide jártak a román társadalom legrangosabb és leggazdagabb emberei, mint Nicolae Malaxa mérnök és nagyiparos, Max Auschnitt, a resicai öntödék adminisztrátora. A „Baccarat Terem” a kártyások terme volt, itt a blackjack (huszonegy), póker és a baccarat játékokban pénzre ment minden.
A kaszinó előtt volt egy szökőkút, ahova ezüstpénz bedobással szerencsét „vásároltak” Fortunától. A játék mámorában vagyonok, ékszerek, híres festmények cseréltek gazdát. És egyre több öngyilkosság is színezte ezt a horrorfilmet. Ezért nevezték a kaszinót az „Ördög Házának”.
A kaszinó mellett volt a török Hagi Benlia bazárja, amit minden vendég szívesen meglátogatott, aranyat, ezüstöt, ékszert, drágaköveket, finom kávét és a török konyha összes finomságát meg lehetett vásárolni. De a legfontosabb az volt, hogy hírneves jósként sok vendégnek megjósolta a nyerőszámot.
A játéktermekbe különvonatokon érkeztek az országból és Európa városaiból a gazdagok. Így a város legfontosabb attrakciója lett a kaszinó és környéke, ünnepségeket, partikat, összejöveteleket, találkákat szerveztek, naponta több mint 800 vendég tobzódott itt.
Virágzó üzlet lett a kaszinó, de közbejött a II. világháború, majd a rendszerváltás, végül 1947-ben államosították. 1955-től kultúrotthonként működött, 1975-ben felismerték az épület értékét, ezért renoválták, azóta nemzetközi találkozóknak biztosít helyet, valamint államfők tiszteletére szerveznek banketteket, és konferenciaközpontként is működik.
Bencze Mihály / Brassó
