Ukrajna egyszerűen provokálja és zsarolja a Nyugatot

Nógrádi György, az ismert geopolitikai elemző szerint a német kancellár a magyar kormányéhoz hasonló véleményen van.

Az elemző szerint jelenleg ott állunk, hogy Ukrajna megkapja a kért harckocsikat. Európa 90-et, az USA 31-et ad Ukrajnának. Erre Ukrajna reakciója az, hogy minimum 300 harckocsit kér. A tankokat az USA legkorábban csak szeptember után tudja küldeni, Európa pedig március végén tudja megkezdeni a Leopard 2 típusú harckocsik szállítását. Az elemző szerint Zelenszkij ezeket mind megköszöni, majd újabb követelésekkel áll elő.

Szerda este egy beszélgetést közvetítettek a német közszolgálati televízióban Olaf Scholz német kancellárral, aki kijelentette, hogy nem állnak háborúban Oroszországgal. Ezt a háborút szerinte Ukrajna nem vesztheti el, Oroszország nem nyerheti meg. Nógrádi szerint ennek fényében a német kancellár a magyar kormány álláspontjához hasonló véleményen van.

Ehhez képest az ugyancsak német Ursula von der Leyen, aki a sors különös és tragikus fintora folytán az Európai Bizottság (azaz az unió kormányának) elnökévé emelkedett, azt nyilatkozta minap: „Ha és de nélkül Ukrajna mellett állunk.” A teljesen megtévedt, korlátolt felfogású és ráadásul korrupt politikusnő szerint a Zelenszkij-rezsim feltétlen támogatást élvez a nyugati blokk részéről (ami így nem teljesen igaz), és „az európai értékek védelmében” győznie kell az orosz támadásokkal szemben. A brit baloldali sajtó szerint állítólag szó szerint azt volt képes mondani, hogy „Ukrajna a közös értékeinkért, a nemzetközi jog tiszteletben tartásáért és a demokrácia elveiért harcol, és ezért kell Ukrajnának megnyernie ezt a háborút”.

Minden kétséget kizáróan kijelenthető, hogy az a politikus – lett légyen bármilyen nemzetiségű és pártállású –, aki a Zelenszkij-féle Ukrajnát és a demokráciát egy lapon emlegeti, teljesen elveszítette józan ítélőképességét és valóságérzetét. Korántsem költői a kérdés: ezek az Ursulák vezetik ma az Európai Uniót? Kinek az uniója ez? És mire jó?

R. B. M.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Továbbra sincs betiltva a ciántechnológia

Következő hír

A sinaiai (színaljai) kaszinó

Related Posts
Total
0
Megosztás