A Szabad Európától a Népszaváig folyik a szenny

Kolossa Tamás, nyugalmazott uniós szakértő a Magyar Nemzetben megjelent, Erasmus forog a sírjában című írásában rántja a leplet az újabb Magyarország- és magyarellenes uniós/bizottságos mesterkedésről, amit a balliberális sajtó igyekszik nagy elánnal felerősíteni és propagálni. Lásd alább.

A magyar kormánynak éppen elég vitája van az Európai Bizottsággal, ezért tökéletesen megértem, hogy Navracsics Tibor visszafogottan nyilatkozott az Erasmus-ösztöndíjak uniós letiltásával kapcsolatban. Én azonban – mint nyugdíjas újságíró és Európa-szakértő – bátorkodom feltenni a kérdéseket, amelyek rávilágítanak az újabb gyűlöletkeltés abszurditására.

Korábban tényleg el tudta volna képzelni bárki is, hogy az Európai Bizottság valamely tisztviselője fogja magát, és csárdás jókedvében hoz egy olyan határozatot, amely „atombombát dob a magyar egyetemekre”, sőt „harminc-negyven évvel veti vissza a magyar felsőoktatást”?

Majd erről nem a magyar kormányt értesíti, hanem a Népszava újságíróját? Nem, egyértelműen nem. Nem így működött az Európai Unió és még az Európai Bizottság sem, bármennyire szeretnék is egyesek. Az Európai Bizottság nem főnöke egyetlen tagállamnak sem, a mozgástere igencsak jól körülírt. Igaz, az utóbbi időkben rendre igyekszik tágítani a mozgásterét, de efféle meglepetésszerű támadást még sosem indított. Nincs joga hozzá.

A Szabad Európa portál (Szabadeurópa.hu, január 10., Kertész Ádám) szerint a bizottság nekik visszaigazolta a döntést meglétét, sőt állítólag a bizottság már tavaly figyelmeztette a magyar felet, hogy gond lesz, ha politikusok ülnek az alapítványi működtetésű egyetemek kuratóriumaiban. A hivatkozott cikkben nem szerepel bizottsági forrás, állításuk szerint az Európai Tanács hozott ilyen határozatot (tehát összekeverik az Európai Bizottsággal), majd visszahivatkoznak a Népszavára. Egyéb referencia nincs. Itt bátran leírhatom: az Európai Tanácsnak nincs ilyen határozata. A Szabad Európa hitelessége tehát több mint kérdéses.

De tegyük fel, hogy Navracsics Tibor csapata valamit nem értett meg, s tavaly a bizottság ebben a konkrét ügyben figyelmeztette őket. Majd miután nem talált megértésre, az elmúlt év végén szépen aláírta Magyarországgal a két kritikus megállapodást, de azért magában vigyorogva újévi meglepetésként minden figyelmeztetés nélkül meghozta ezt a váratlan döntést. És mivel a bizottság ezt tényleg meglépte – a magyar kormány értesítése nélkül –, ennek nagyon súlyos következményekkel kell járnia. No persze nem „atombombával”. (Népszava: „Az ELTE docense szerint atombombával ér fel az alapítványi egyetemek kizárása az Erasmusból”.)

Magyarországon évente 100-120 ezer egyetemi hallgató tanul. Közülük évente nyolc-kilenc ezer diák kap többnyire féléves Erasmus-ösztöndíjat. Én magam 2010 előtt rengeteg energiát fektettem abba, hogy Magyarország sokkal jobban vegye ki a részét az európai közös K+F-programokból. Nem sok sikerrel. Ehhez tudni kell, hogy a kutatási keretprogramban 2002-től kezdve az újonnan csatlakozott tíz, majd tizenkét tagállam együttesen sem szerezte meg a közös K+F-programok öt-hat százalékánál többet. A Horizont 2020-ból sem. Pedig tessék csak átgondolni: a kutatásfejlesztési programok az Európai Unió teljes költségvetésének második legnagyobb tárcáját kínálták, kínálják. Igaz, ezekben a programokban főleg az egyetemek és az akadémiai intézetek vesznek részt. Mind magyar, mind újdonsült tagtársainkkal egyetemben szégyenletesen kis aktivitással. Létezik-e arra jogszabály, hogy az egyhangúlag elfogadott közös költségvetés egyik tárcájából kizárjanak egy tagállamot? Nem. Nincs. Ez tényleg abszurd.

Végül nézzük a slusszpoént: mi köze az Európai Bizottságnak a magyar oktatásügyhöz? Röviden: semmi. Az oktatásügy mind tartalmában, mind szerkezetében tagállami hatáskör. A lisszaboni szerződés egyértelmű. Az EU-ban háromféle hatáskör létezik. Az EU kizárólagos hatáskörei (vámunió stb.), a megosztott hatáskörök (belső piac, energia stb.), s végül az úgynevezett támogató hatáskörök, ahol viszont a tagállamok teljesen önállóan döntenek, az EU legfeljebb támogathatja, ha akarja (de meg nem támadhatja!), és ide tartozik többek között a sport és az oktatás is. Mindennek nem nehéz utánajárni.

Az egész balhé tehát első látásra nem igazán életszerű. Sokkal életszerűbb, hogy ismét valamely Orbán-gyűlölő csoport kapott megint agymenést. Európai uniós állampolgárként jogom van megkövetelni a bizottság átlátható működését, ezért akár van gyakorlati értelme, akár nincs, itt szeretném követelni, hogy a bizottság tárja fel: fizetett-e közvetlenül tanácsadói díjat bármely magyar vagy európai parlamenti képviselőnek, újságírónak vagy civil szervezetnek? Bármikor is. S még megkérdezném a Népszavát: mit keresnek ezen a pályán?

Ismét tort ül az Orbán-gyűlölők és szurkolóik tábora.

Total
0
Megosztás
Total
0
Megosztás