Az epidemiológusok arra figyelmeztetnek, hogy elkezdődött a járvány ötödik hulláma – a koronavírus omikron variánsa már a közösségi terjedés fázisában van.
Adriana Pistol, a Közegészségügyi Intézet igazgatója azt mondta, míg a negyedik hullám kezdetétől 52 nap telt el a hullám tetőzéséig, az omikron vírusváltozat által okozott ötödik hullámnál már 31 napon belül elérhetik a napi 25 ezer új esetet, és megtörténhet, hogy a tetőzés ennél is nagyobb napi esetszámnál következik be.
A Digi24 tájékoztatása szerint a hatóságok optimista, közepes és pesszimista forgatókönyvvel készülnek. Az optimista szerint napi tíz százalékkal nő az esetszám, a fertőzötteknek azonban csak öt százaléka kerül kórházba, és a beutaltak tíz százaléka szorul intenzív terápiára. A pesszimista forgatókönyv a napi fertőzések ugyanolyan ütemű növekedésével számol, de úgy tekinti, hogy a fertőzöttek több mint húsz százaléka kerül kórházba, és a beutaltak 12 százaléka szorul intenzív terápiás kezelésre.
A legpesszimistább forgatókönyv szerint 27 nap alatt alatt emelkedik 25 ezerre a kórházban kezelt fertőzöttek száma. Az intenzív terápiás osztályokon a kedvezőtlen előrejelzés szerint már 20 nap alatt meghaladja az 1500-at a betegek száma.