A szétbarmolt Európa

A korrupción tetten ért görög szocialista párti képviselő, az Európai Parlament volt alelnöke, Eva Kaili továbbra is „bejár dolgozni” az uniós törvényhozásba, sőt, még neki áll feljebb, mint arra Pilhál György rámutat a Magyar Nemzetben megjelent, A rendőrség a hibás című jegyzetében.

Fogóddzunk erősen! Nem azt kellene vizsgálni, miként kerültek eurószázezrek Eva Kaili birtokába, hanem azt, honnan vette a bátorságot a belga rendőrség ahhoz, hogy az uniós parlament beleegyezése nélkül fülelje le a görög EP-képviselőt, egykori baloldali alelnököt – legalábbis Kaili ügyvédjei szerint. A prókátorok ugyanis azt mondják, a hatóságoknak hivatalos felfüggesztési kérelmet kellett volna benyújtaniuk a parlament mentelmi bizottságához, mielőtt molesztálni kezdik védencüket. Erre azonban nem került sor, ellenben decemberben nemes egyszerűséggel tömlöcbe zárták a szegény asszonyt. (Tömlöcbe? Nemhogy rács nem volt az ablakon, még a cellaajtót sem zárták a VIP-apartmanban, ahol televízió, telefon, internet, konditerem, könyvtár, pingpong- és csocsóasztal is várta a korrupcióban megfáradt néptribunt.)

Az ügyvédek meggyőződése, hogy a rendőrség és a titkosszolgálat megsértette ügyfelük mentelmi jogát, valamint a gyanúsítottakat védő uniós törvényeket, vagyis a büntetőeljárást azonnal elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. E célból (a botrány többi gyanúsított zsiványával összefogva) nyomban kérelmet nyújtottak be a szövetségi ügyészséghez, amely három független bíró általi vizsgálatot indít a vádakkal kapcsolatban.

Ha jól értelmezem a védelem háborgását, a prókátoroknak az a legnagyobb bajuk, hogy a rendőrök nem jelezték előre a házkutatási szándékukat.

Hallatlan! Nem lennék meglepve, ha a nyilvános bocsánatkérés után elcsapnák a rendőrfőnököt, a meghurcolt Eva asszony pedig lovasszobrot kapna az EP-székház főbejáratánál.

Már csak az a kérdés, mi lesz a lefoglalt korrupciós eurószázezrekkel.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Fegyverropogás a Kaukázusban

Következő hír

A kormány szerint tisztességes a tervezett adóreform

Related Posts
Total
0
Megosztás