Az ausztriai iskolai lövöldözésről

Az LKH Graz klinika ma esti közlése szerint az egyik súlyos sérült, egy felnőtt nő belehalt sérüléseibe a kórházban. A stájerországi iskolai ámokfutó indítékát továbbra is homály fedi.

A grazi középiskola elleni támadásban – a legújabb fejlemények tükrében – tizenegy ember vesztette éltét, az áldozatok közül heten nők, hárman férfiak, az elkövető pedig önkezűleg vetett véget életének a tanintézet egyik mellékhelyiségében. A rendőrség szerint a halottak mellett 11 ember megsérült, többen közülük súlyosan. Az osztrák szövetségi belügyminiszter szerint a tettes az oktatási intézmény egyik egykori diákja, aki nem fejezte be tanulmányait az iskolában.

A hatóságok egyelőre nem kommentálták azokat a sajtóértesüléseket, miszerint az egykori diákot zaklathatták az iskolában, illetve azt sem erősítették meg, hogy lakásán búcsúlevelet találtak volna.

Graz polgármestere korábban közölte, hogy számos diák és tanár is megsérült, ők a sebesültek. A Kronen Zeitung című helyi lap az elkövetőt Artur A. néven azonosította, de a családnevét és nemzetiségét nem publikálták.

Az újkori Ausztria történetében hasonló mértékű lövöldözés még nem történt. A támadás Stájerország fővárosában, Ausztria második legnépesebb, mintegy 300 ezer fős városában, a magyar határtól mintegy 50 kilométerre fekvő Grazban történt egy középiskolában (úgynevezett Bundesoberstufenrealgymnasiumban, röviden BORG-ban). Itt készítik fel a természettudományok és művészetek iránt érdeklődő diákokat 9. osztálytól az érettségiig.

Lapértesülések szerint a büntetlen előéletű 21 éves elkövető egy Glock pisztollyal és egy sörétes vadászpuskával hajtotta végre a támadást, s ezeket legálisan birtokolta.

Franciaországban ma reggel egy 31 éves pedagógus halt meg, miután egy 14 éves tanuló késsel megszúrta. Az oktatási asszisztens a diák iskolatáskáját akarta átvizsgálni, amikor az rátámadt. Az idén bevezetett táskaellenőrzések célja a tanárok és diákok elleni támadások visszaszorítása.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nem népszerű Erdélyben a magyarországi ellenzék

Következő hír

Történelmi magyar dokumentumot találtak a románok

Related Posts
Total
0
Megosztás