Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája csak most közölte, hogy az RMDSZ listáján a román parlamentbe bekerült két képviselő, Kulcsár-Terza József és Zakariás Zoltán a múlt hét folyamán iktatta a gyermekvédelmi törvény módosításáról szóló törvénykezdeményezést. Korábbi ígéretüknek tettek ezzel eleget.
Az EMSZ képviselői megvizsgálták a hatályban lévő romániai gyermekvédelmi törvényt, különös figyelmet fordítva a gyermekek születési önazonosságának védelmére, s megállapították: bár a törvény ezt garantálja, mégsem tér ki pontosan az önazonosság konkrét elemeire.
A most iktatott törvénykezdeményezés erre ad megoldást, amikor a nevet, a gyermek nemét, az állampolgárságát és a nemzetiségét határozza meg az önazonosság alkotóelemeiként. A kezdeményezés értelmében a nevet és a gyermek nemzetiségét a szülőknek kell meghatározniuk, a nemet pedig, amely férfi vagy nő lehet, a szülést levezető orvos állapítja meg.
Az államnak, illetékes intézményein keresztül, minden körülmények között garantálnia kell a gyermekek jogát ezen, az önazonosságot alkotó tényezők megőrzéséhez, s ennek megfelelően szexuális nevelésben való részvételük kizárólag a szülők beleegyezésével történhet meg. A törvénykezdeményezés védelmet biztosít az erőszak és az internetes pornográfia mellett a születési nem megváltoztatásáról és a homoszexualitásról szóló tartalmak ellen is.
Az Erdélyi Magyar Szövetség parlamenti képviselői reményüket fejezték ki, hogy a bukaresti törvényhozás tavaszi ülésszakán sor kerül a kezdeményezés tárgyalására – első házként a Szenátusban –, valamint meggyőződésük, hogy sikerül megszerezni a szükséges többségi támogatást annak elfogadásához.