Malinka vendégsége című írásában Ambrus-Jobbágyi Zsófia világítja meg annak hátterét a Magyar Nemzetben, hogy egyáltalán mikét merülhet fel a címbeli kérdésd. Lásd alább.
Vészesen közeleg a vendégségek időszaka. Valahogy úgy lehetne ezt velősen összefoglalni, hogy meglátogatunk és vendégül látunk mindenkit, akikkel egyébként év közben is találkozunk, csak mindezt három napba próbáljuk belesűríteni a karácsonyi időszakban. Két csapatra oszlik ilyenkor az emberiség keresztény fele: az egyik fogadja az érkezőket ünnepi traktával, a másik része házról házra vándorol, végigjárja a teljes rokonságot és barátokat, hogy mindenhol legyen egy kis ünneplés.
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de mi például nem takarjuk el szemérmesen a betlehemet és nem zárjuk be a hátsó szobába a karácsonyfát, nehogy sértsük valakinek a másfajta meggyőződését. Nagy eséllyel karácsonyi zene is fog szólni, még adventi koszorú is lesz az asztalon, igazi, három lila, egy rózsaszín gyertya, és a falon is fent marad a kereszt, illetve a kerámiaházikó a konyhában, amire minden reggel és este ránézek egy pillanatra: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem!” – áll rajta a részlet a Zsoltárok könyvéből. A nagyobbik fiam kapta a keresztelőjére édesanyámtól, és mostanra napi rituálémmá vált ezzel kezdeni és zárni a napot. Úgy hiszem, ha mindennap elolvasom, talán a részemmé válik.
Aki hozzánk jön, számolnia kell ezzel, és talán megannyi apró részlettel, amelyek olyannyira természetessé váltak itthon, hogy külön nem is tudnám őket mind kiemelni, ugyanakkor egyértelmű jelei annak, hogy hiszünk Istenben. Az, aki hozzánk jön, aki átlépi az otthonunk küszöbét, ezt tudja, legyen bármilyen meggyőződésű vagy hitvilágú, nem neheztel ránk emiatt.
Nyugat-Európa mégis úgy viselkedik, mint a túlkompenzáló házigazda, aki érkező vendégének mindenáron otthonossá akarja tenni a saját lakását. Számára kedves képeket rakna a falra, iszlám jelképekkel díszítené a sarkokat, vásárolna ugyanolyan plédeket és tányérkészletet, de talán még a lábtörlőt is másmilyenre cserélné, hogy a messziről jött vendég úgy érezze: a saját otthonába érkezett. Olyan furcsán hangzik az egész, nem? Pedig tényleg ez történik!
Évekkel ezelőtt, 2012-ben döntött úgy Brüsszel, hogy a Grand Place-en nem hagyományos karácsonyfát állít, hanem egy huszonöt méteres, elektronikus télfát, ami képernyőkből készült, színesen világított, és öt euróért meg lehetett mászni. A térről eltűnt a betlehem is. Mindezt azért tették akkor, hogy megkíméljék a több mint húszszázalékos muszlim közösség lelkivilágát attól a ténytől, hogy itt, Európában keresztények élnek, akik karácsonykor Jézus születését ünneplik.
De ez a fajta őrület nem tőlünk indult: Amerikában már régóta igyekeznek a karácsony szót kiradírozni az emberek gondolataiból: New Yorkban a Rockefeller Center előtt minden évben gyönyörű karácsonyfa áll, alatta azonban a „Happy Holiday!” felirat díszeleg, nehogy megbántva érezze magát a szintén keresztény többségű államokban az, aki nem az.
És hogy Brüsszel egyetlen hajszállal se maradjon le a haladó Nyugattól, két évvel ezelőtt törvénytervezet készült, amely szerint az Európai Bizottság betiltotta volna a karácsony és egy sor kereszténységhez és nemiséghez kapcsolódó kifejezés használatát. A tervek szerint a hivatalos kommunikációs anyagokban új szavakat alkottak volna. Karácsony helyett téli ünnep, Mária helyett Malinka, hölgyeim és uraim helyett tisztelt közönség. Többek között ezek szerepeltek a tervezetben. Hátborzongató! Főleg annak tükrében, hogy minket, magyarokat évek óta vegzálnak amiatt, hogy alaptörvényben rögzítettük a család fogalmát. Paradox, nem?
Erről az egész elmebajról egyébként már 2005-ben nagyon találó kritikát fogalmazott meg Ben Stein amerikai publicista és ügyvéd, írását pedig a CBS rádió vasárnapi kommentárjában olvasta fel: „Bevallom: zsidó vagyok, és minden egyes ősöm is zsidó volt. És engem nem zavar egy csöppet sem, ha az emberek ezeket a gyönyörűen kivilágított, feldíszített fákat karácsonyfának nevezik. Nem érzem magam emiatt fenyegetve. Nem érzem, hogy meg lennék különböztetve. Ezek a fák csak azok, amik: karácsonyfák. S egyáltalán nem zavar, amikor az emberek boldog karácsonyt kívánnak nekem. Nem gondolom, hogy megaláznának vagy gettóba akarnának csukni. A tény az, hogy valamiképpen kedvelem is. Azt bizonyítja nekem, hogy mi mindannyian testvérek vagyunk, akik együtt ünnepeljük az évnek ezt a boldog időszakát. S egyáltalán nem zavar az sem, hogy egy jászoljelenet van felállítva az egyik forgalmas útkeresztezésben, közel a tengerparti házamhoz, Malibuban. Ha az emberek egy betlehemet akarnak, az ugyanúgy rendben van számomra, mint a menóra néhány száz yardnyira arrébb. Nem szeretem, ha piszkálnak amiatt, hogy zsidó vagyok és ugyanúgy nem gondolom, hogy a keresztények kedvelik, ha piszkálják őket azért, mert keresztények. Az istenhívők belefáradtak és belebetegedtek a piszkálások időszakaiba.”
Az apropót az adta, hogy állítólag a Fehér Ház át akarta nevezni a karácsonyfát ünnepi fának. A témát a világhálón azóta újra és újra előveszik, noha Washingtonban egyelőre ilyen törekvés nem ütötte fel újra a fejét. A neten mégis körlevélként terjed Ben Stein írása, más, nem tőle származó idézetekkel összegyúrva, más kontextusba helyezve – ne dőljenek be neki!
A fenti idézet azonban nagyon pontosan és jól megfogalmazza, hogy mi az alapvető probléma ezzel az álalkalmazkodással, ami sokkal inkább hat beteges és szükségtelen túlkompenzálásnak, erőlködésnek, hogy a Nyugat megmutassa, mennyire nagyon toleráns a hozzánk érkezőkkel. A folyamat pedig megállíthatatlanul haladt előre, olyannyira, hogy a kontinensen élő és még mindig jócskán többségben lévő keresztény közösségnek takargatnia kell egyik legnagyobb ünnepét és annak szimbólumait, mert tart attól, hogy felbőszíti vele a kisebbséget.
És mostanra eljutottunk oda, hogy addig-addig mentünk alá a nálunk „vendégeskedő” iszlám közösségnek, hogy mostanra abszolút természetes számukra szétverni azt, ami nekünk, átlag európaiaknak továbbra is fontos és szent. Néhány napos hír, hogy újabb terrortámadásra készülő iszlamistát fogtak el a rendőrök Németországban. Egy húszéves iráni származású férfi azt tervezte, hogy embereket késel meg egy karácsonyi vásáron. Korábban egy 15 éves afgán és egy 16 éves orosz származású tinédzsert is elkaptak, akik hasonló merényletre készültek. A tudósítások szerint a terrorveszély miatt fokozott biztonsági intézkedések mellett rendezik meg az adventi programokat.
Nincs ez másként Ausztriában sem, ahol már november óta nyitva áll a híres karácsonyi vásár, a bécsi rendőrség azonban közölte, hogy az adventi szezonban az eddigieknél is több fegyveres rendőr és katona járőrözik az utcákon, illetve a meghirdetett programokon. Emellett további intézkedéseket tesznek a köznyugalom, a rend és a közbiztonság érdekében a frekventált helyeken.
Olaszországban Matteo Piantedosi belügyminiszter jelentette be, katonákkal erősítik a közterületek, repülőterek, pályaudvarok biztonságát karácsony előtt, a milánói Scala december 7-i idénynyitó előadásával kezdődően. Az olasz köztereken jelenleg is a hadsereg több mint húszezer katonája van járőrszolgálatban, valamint a rendőrség, a csendőrség és a pénzügyőrség emberei. Csütörtöktől további négyszázzal emelték a számukat. A belügyminiszter parlamenti beszámolója szerint több mint 28 ezer helyszínen biztosítanak kiemelt védelmet, közöttük a zsidó közösség 205 intézményénél és a katolikus templomoknál.
Emlékeztetnék mindenkit, ha mostanra elfelejtette volna: nem a világ vezetőinek csúcstalálkozója zajlik Európa nagyvárosaiban, csak a karácsony közeledik. Az Európai Bizottság egyébként kedves volt, mert jelezte, hogy fokozott terrorfenyegetettség van szerte a kontinensen, mintha nekünk, normális embereknek ez eddig nem tűnt volna fel.
Az a furcsa, hogy az arab világ sem feltétlenül érti a túlbuzgó Nyugatot: az Egyesült Arab Emírségekben például harmincméteres karácsonyfák állnak a plázákban és a szállodák előterében. Legalább ott megemlékeznek a mi kereszténységünkről, ha már mi, itt Európában, lassan saját magunkat is kitúrjuk.
