Marcel Ciolacu csütörtökön bejelentette, hogy a román kormány május 4-re tűzi ki az elnökválasztás első fordulójának időpontját.
A miniszterelnök a kormányülés elején elmondta, hogy május 4-én egy megyében és 17 településen időközi önkormányzati választásokat is tartanak. Mint ismeretes, Bihar megyében kellene tanácselnököt választani azt követően, hogy Ilie Bolojan leköszönt e tisztségről és bukaresti politikussá, ideiglenes PNL-elnökké vált.
Ciolacu bejelentette azt is, hogy új szabályokat vezetnek be, és drasztikus bírságokra számíthatnak a részrehajló a közösségimédia-platformok. „Olyan változtatásokat dolgoztunk ki, hogy mindegyik jelöltre ugyanazok a szabályok legyenek érvényesek, és ne fordulhassanak elő a legutóbbi választáson törtétnek, amikor egy közösségimédia-platform előnyben részesített egy bizonyos jelöltet” – magyarázta a szocialista kormányfő, hozzátéve, hogy a szabályszegésért kiszabott bírságok elérhetik a platformot működtető vállalat forgalmának 5 százalékát, ami több milliárd eurót jelenthet.
Arról nem szólt semmit, hogy a romániai ellenzék és a lakosság nagy része szerint a jelenlegi bukaresti kormány illegitim, az elnöki hivatalban egy lejárt mandátumú államfő üldögél, a novemberi elnökválasztást pedig puccszszerűen törölte el az Alkotmánybíróság és a Központi Választási Iroda.