Durva magyarellenes provokációval ünnepeltek a román nacionalisták

Nyíltan magyarellenes, „Magyarok, menjetek vissza Mongóliába, ahonnan jöttetek” feliratú molinóval emlékezett az úzvölgyi katonatemetőben vasárnap a román nacionalista szervezetek mintegy kétszáz tagja a román hadsereg napja ürügyén, ami amúgy csak október 25-én lesz. 

A Hargita és Bákó megye határán, de még a Székelyföldön lévő, mára elnéptelenedett Úzvölgye településre való felsereglést a Nemzet Útja (Calea Neamului) és Ortodox Testvériség (Fratia Ortodoxa) nacionalista szervezetek a  médiában közzétett felhívás szerint válaszként rendezték meg arra, hogy úgymond a magyar politikai szervezetek óriási nyomást gyakorolnak a hatóságokra az általuk felállított újabb keresztek eltávolítása érdekében.

Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja vezetője pár követőjével már hétközben az úzvölgyi temetőben járt. A közösségi oldalán közölt videófelvétel szerint a télre való felkészülésként viasszal és favédőszerrel kenték be a július 8-án önkényesen felállított 151 fakeresztet, melyeket a bírósági végzés nyomán június végén eltávolított ötven betonkereszt helyére állítottak, ezúttal is engedély nélkül, törvénytelenül. A keresztekre Erou român (román hős) feliratú, a román zászló színeivel díszített táblácskákat szereltek, a nagyobb keresztre A román hadsereg hőseinek emlékére felirat került, alsó részére román zászlót tekertek. A vasárnapi megemlékezésre több moldvai megyéből és Bukarestből autóbusszal érkeztek a résztvevők, kb. 250-en. A helyszínen rendőrök, csendőrök és a rohammentő-szolgálat (SMURD) is jelen voltak.

A Székelyhon fotókkal gazdagon illusztrált tudósítása szerint a vasárnapi felvonuláson a résztvevőknél egy nyíltan magyarellenes molinó is volt, melyen helytelen román megfogalmazással, helyesírással a „Magyarok, menjetek vissza Mongóliába, ahonnan jöttetek” felirat állt. Ezen – utalva az 1919-es román bevonulásra – azt is írták: “Magyarország nincs Európa térképén”.

Továbbá egy összefüggéstelen, helytelen román szöveg is szerepelt rajta, mely magyarul így értelmezhető: „A barbár magyarok rablási szándékkal érkeztek vidékeinkre 1290-ben. Ezt követően a mongol-magyarok családjaikat is idehozták.” A résztvevőknél a korábban használt „Valami örök. Erdély román föld” feliratot is látni lehetett.

A román zászlókat lengető, többnyire műparasztnak öltözött „ünneplők” bevonultak a temetőbe, ahol terített asztal várta őlet. A hangszórókból román katonadalok és a román himnusz zengett. Ortodox szertartást tartottak, és felolvasták azoknak a román hősöknek a névsorát, akiknek a maradványai szerintük az úzvölgyi temetőben nyugszanak. A résztvevők „Jelen!” felkiáltással válaszoltak a nevekre. Pedig a román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) 2019. június 12-én közzétett összegzésében már tisztázta, hogy nem Úzvölgyében temették el azokat a román katonákat, akiknek a nevét a román nacionalisták megemlékezésein rendre felolvassák.

Tîrnoveanu azt hangoztatta, bármit megtesznek azért, hogy a fakeresztek a helyükön maradjanak. Európa- és külföldellenes beszédében a Romániában dolgozó vendégmunkások ellen is szót emelt, hangsúlyozva, hogy „Románia a románoké, és a románok hazájának is kell maradnia”. Arról is beszélt, hogy a romániai iskolákban háttérbe szorul a román történelem oktatása, és kifogásolta, hogy a zsidók történelméről és a holokausztról tanulnak a diákok. A megemlékezés gyertyagyújtással és közös lakomával folytatódott.

A Székelyhon.ro azt írta, hogy az ünnepség végén a jelenlévők román zászlót húztak fel arra a zászlórúdra, melyre augusztus 26-án a Csíkszentmárton község szervezte ünnepségen a sírkertben eltemetett magyar honvédekre emlékezők magyar nemzeti lobogót vontak fel. A piros-fehér-zöld zászló a vasárnapi román megemlékezés kezdetén már nem volt a rúdon, egyszerűen lelopták.

A Hargita megyei Csíkszentmárton községhez tartozó nemzetközi katonatemető négy éve vált román–magyar konfliktus helyszínévé. 2019-ben a román hősök napján több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű ortodox felszentelésén, amelyet több száz székely élőlánccal próbált megakadályozni, sikertelenül. Azóta a szélsőnacionalista románok rendre felvonulnak  – különféle évfordulók és ünnepek ürügyén – az Úz völgyébe, rongálják, átrendezik, „románosítják” a többnyire magyar katonahősök nyughelyéül szolgáló temetőt. Sem a Hargita megyei, sem a helyi önkormányzat nem képes gátat vetni a randalírozásuknak, és erre a jelek szerint az állami szervek sem hajlandók.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

A kommunizmus el akarta szakítani az erdélyi egyházat Rómától

Következő hír

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 67. évfordulóján

Related Posts
Total
0
Megosztás