Dúsgazdag romániai magyarok

A román és a romániai magyar sajtó után már a magyarországi is cikkezni kezdett az egykor komolynak tartott, mára deklasszálódott Capital című bukaresti „üzleti magazin” által összeállított milliárdosrangsorról, kipécézve a magyar nemzetiségűnek vélteket.

A Penzcentrum.hu portál szerint a romániai üzleti élet elitjének vagyoni helyzetét bemutató friss rangsor szerint továbbra is a nagyváradi illetőségű, évek óta bujkáló Teszári Zoltán, a Digi cégcsoport alapítója a leggazdagabb romániai magyar vállalkozó, akiről uyógyancssk évek óta találgatják, hogy milyen külföldi érdekcsoportnak lehet a strómanja. A magyar közösség életében részt nem vevő, nyilvánosan soha nem mutatkozó, vállalkozását szekus háttérrel megteremtett Teszári becsült vagyona az elmúlt évben jelentősen gyarapodott, elérve az 1,7-2,1 milliárd eurós sávot.

A Capital 2002 óta készíti el évente Románia 300 legtehetősebb személyének rangsorát. A lista összeállításánál nemcsak a likvid eszközöket, hanem a vállalati részesedések és egyéb vagyontárgyak értékét is figyelembe veszik, külső szakértők bevonásával. A módszertan korlátait elismerve a magazin nem pontos összegeket, hanem vagyoni intervallumokat közöl.

A milliárdoslistára kerülés küszöbértéke nem emelkedett számottevően: mind 2022-ben, mind 2024-ben 18-20 millió eurós vagyon kellett a top 300-ba jutáshoz. Az összesített rangsort továbbra is a Dedeman-alapító Pavăl testvérek vezetik 3-3,4 milliárd eurós becsült vagyonnal, őket követi az egykori teniszező, a szintén szekus hátterű Ion Țiriac 1,9-2,3 milliárd euróval.

A magyarnak tekintett Teszári Zoltán a harmadik helyet foglalja el az összesített listán. Azt írják róla, hogy 1994-ben indította el vállalkozását, amely mára nemzetközi szinten is jelentős piaci szereplővé nőtte ki magát. A Digi Communications az elmúlt időszakban jelentős növekedést ért el, különösen a spanyol piacon. A cégcsoport konszolidált bevétele 2024 első kilenc hónapjában elérte az 1,4 milliárd eurót.

A többi magyar jóval szerényebb vagyonnal rendelkezik. Korponay Ferenc nagybányai üzletember 58-68 millió eurós becsült vagyonával a 142. helyen áll. Korponay elsősorban az állategészségügyi termékek piacán aktív, de ingatlanberuházásai is jelentősek. A szintén nagyváradi Mudura klán, amelyik főleg ingatlanfejlesztéssel foglalkozik, 55-65 millió eurós vagyonnal a 149. helyet foglalja el. A Fehér megyei Bara Levente, a Supremia élelmiszeripari vállalat egykori alapítója 55-65 millió eurós becsült vagyonnal áll Muduráék mögött a 150. helyen.

A listán továbbá megtalálható a kolozsvári Gadola István (50-60 millió euró), aki az energiabizniszben érdekelt, a kereskedő marosvásárhelyi Szász fivérek (35-45 millió euró), Németi Gergely szilágysági gombatermesztő (35-45 millió euró), a székelyudvarhelyi Pál család a Melinda Instaljukkal (30-34 millió euró), Péter Pál (28-38 millió euró), a Gadola-féle Energobit társtulajdonosa és Szarvadi-Téglás Loránd családja (19-23 millió euró), amelyik a kereskedelemről áttért a vendéglátóiparra és turizmusra is.

Érdekesség, hogy néhány korábban gyakran emlegetett név, mint a kolozsvári Pászkány Árpádé vagy a gyergyóremetei Balázs Attiláé (aki állítólag már Magyarországon bizniszel kormányközeli körökkel), nem szerepel a bukaresti Capital idei listáján.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Megtámadták a libsik Bölöni Lászlót

Következő hír

Kétlábú ragadozók felfoghatatlan tettei

Related Posts
Total
0
Megosztás