Egy bátor bíró kimondta: alkotmánybírósági diktatúra van Romániában

Az alkotmánybíróság önkényesen félreértelmezte a törvényt, és a román nép szuverenitását kisajátítva nem egy választott, hanem egy általa kinevezett államfőt helyezett tisztségbe – többek között ezzel indokolta a Ploiești Ítélőtábla bírája az elnökválasztást érvénytelenítő tavaly decemberi 6-i alkotmánybírósági határozat felfüggesztését.

A pénteken közzétett ítéletindoklás szerint az alkotmánybíróság önkényesen értelmezte az alkotmány szerinti hatáskörét, amikor hivatalból vizsgálódott az elnökválasztás ügyében, mert a testület működését szabályozó 1992/47-es törvény szerint csak indoklással ellátott írásbeli panasz esetén lett volna szabad eljárnia. Az elnökválasztás érvénytelenítésével a jobbára politikailag kinevezettekből álló bukaresti alkotmánybíróság gyakorlatilag kisajátította a román nép szuverenitását, amikor nem egy választott, hanem egy általa kinevezett államfőt helyezett tisztségbe, „mély politikai válságba” sodorva az országot. Ez a kilenctagú junta a december 6-i határozatával megsértette a választójogot, mert törölte az első elnökválasztási forduló eredményeit, és megakadályozta a választókat abban, hogy a második fordulóban szavazzanak. „Az alkotmány előírása szerint bizonyos jogok és szabadságok gyakorlása csak törvénnyel korlátozható” – olvasható Alexandru Vasile táblabíró indoklásban.

A bátor ploiești bíró szerint nem teljesültek az elnökválasztás érvénytelenítésének jogi feltételei sem. Az elnökválasztási törvény szerint ugyanis az alkotmánybíróság csak akkor járhatott volna el így, ha a szavazás során és az eredmény megállapításakor olyan csalások történtek, amelyek módosítottak a második fordulóba bekerülő jelöltek sorrendjén. Azok a csalások pedig, amelyekre az alkotmánybíróság hivatkozott, nem a szavazás során vagy az eredmény megállapításakor történtek, ha egyáltalán megtörténtek, hanem az első forduló előtti választási kampányban.

Az indoklás azzal zárul, hogy a megtámadott alkotmánybíróság határozat egy közigazgatási aktus, amelynek a vizsgálata egy harmadfokú instancia, vagyis az ítélőtábla közigazgatási részlegének hatáskörébe tartozik, tekintettel arra, hogy az alkotmánybíróság közhatóságnak minősül.

A regnáló hatalom gyorsan reagált ploiești ítélőtábla közigazgatási részlegének csütörtöki döntésére: a területileg illetékes ügyészséggel és magával az alkotmánybírósággal fellebbeztette meg órákon belül azt. Mi több, Románia Legfelsőbb Bírósága soha nem látott gyorsasággal, órákon belül összeült és eldöntötte, hogy ezeknek helyt adva érvényben marad az elnökválasztást érvénytelenítő tavalyi alkotmánybírósági határozat. Tehát május 4-én csak megrendezik az első fordulót, miután időközben kiiktatták a versenyből a november 24-i győztest, az ismert alkotmánybírósági puccsal semmisítve meg az eredményeket.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A nagyságos fejedelem emlékére

Következő hír

Gulyás Michelle aranyérmes lett az öttusa világkupán

Related Posts
Total
0
Megosztás