Sok bevándorló minimális munka mellett játssza ki a német jóléti rendszert. A segélyekből egy nagyobb család több ezer eurót is zsebre tehet minden hónapban a román és bolgár bevándorlók közül – írja a Vg.hu.
Sürgős fellépést sürget a bolgár és román bevándorlók ellen Duisburg polgármestere, Sören Link, aki úgy véli, hogy azok visszaélnek a német jóléti rendszer juttatásaival, és hozzájárulás nélkül vesznek fel nagy összegű segélyeket.
A polgármester szerint a szövetségi kormánynak szigorítania kellene a segélyhez való hozzá jutás szabályait és az ellenőrzéseket. A román Adevarul összefoglalója szerint Sören egy Die Welt-cikket osztott meg, mely leírta, hogyan játszák ki a bolgár és román migránsok a német jóléti rendszert. Mindössze havi 5 óra, 175 euró keresettel járó munka elegendő ugyanis a segélyek felvételére, amivel egy hattagú család akár havi 2700 euróhoz is juthat.
Link szerint a probléma nem általános, az főként a Délkelet-Európából származó bevándorlói csoportokat jellemzi. A Die Welt adatai szerint a Duisburgban élő 26 ezer bolgár és román bevándorló mindössze 17 százaléka dolgozik olyan helyen, ami szociális hozzájárulás befizetésével is jár. A közeli Gelsenkirchenben még rosszabb a helyzet, a 12 ezer román és bolgár bevándorló mindössze 13 százaléka dolgozik legálisan.
A politikus szerint aki a dolgozók szabad mozgása alapján érkezik Németországba, annak magának kellene megteremtenie megélhetését, vagy el kellene hagynia az országot. Ezért szerinte fel kellene emelni a segélyek igénybe vételéhez szükséges minimumjövedelmet, miközben hozzáférését biztosítani a hatóságoknak a csalásgyanús esetke adataihoz. Szükség esetén pedig a kitoloncolás sem ördögtől való.
Link szavai alig pár hónappal az Észak-Rajna-Vesztfáliában esedékes választások előtt érkeznek, ahol a bevándorlásellenes AfD erősödőben van. Duisburgban pedig a győzelemhez is közel került a párt, fokozva a hatóságok mielőbbi lépését sürgető nyomást.
Közben a Hvg.hu arról cikkezett ma, hogy már nemcsak az emberek próbálnak lelépni Romániából a „gondoskodó Nyugatra”, hanem aki tudja, menekíti a pénzét is az országból, nyilván elsősorban a befektetőkre gondolva. Fájó lélektani határ alá zuhant a lej, a román jegybanknak milliárdokkal kellett segítenie, mert úgy kellene visszarántani a román gazdaságot a válság széléről, hogy nincs, aki ezzel foglalkozzon: a kormány megbukott, az elnökválasztás szélsőjobboldali győzelmet ígér, a Román Nemzeti Bank pedig csak nyugtatgat, egyelőre mást nem tehet – írt a balliberális budapesti portál.