Elhunyt a kalotaszegi népdalkincs gyűjtője

Elhunyt „Türei” Lengyel László énekes, népzenegyűjtő – közölte az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, amely saját halottjának tekinti a Martin György-díjas kolozsvári népdalkincs-gyűjtőt.

„Türei” Lengyel László 1957. szeptember 17-én született a Kolozs megyei Bogártelkén, Kolozsváron szakiskolai, lakatos-hegesztő végzettséget szerzett. Amint a folkradio.-hun megjelent, 2022. augusztusában írt önéletrajzában olvasható, 1979 tavaszán a kolozsvári táncházban találkozott Kallós Zoltánnal, aki hallva énekhangját, biztatta, hogy tanuljon népdalokat a Kolozs megyei Türében az énekesektől. „A népi kultúra nem volt idegen számomra, benne éltem, szerettem is, így Zoli bácsi ösztönzésére elkezdtem gyűjteni eleinte Türében, majd – miután szert tettem egy felvevő készülékre – Magyarlónán, Bodonkúton, Mérában, Vistában.Az énekismeretem gyarapodásával a nyolcvanas évek során a táncházakban már tanítottam is az éneket” – olvasható az életrajzban.

„Türei” Lengyel László az 1980-as években gyűjtőutakra egyre távolabbra indult el, így Bihartól Moldváig járva hangszeres zenét is rögzített. A népdal és népzene gyűjtése mellett a mozgalmi élet szervezésében is részt vállalt, a táncház 1983-as betiltását követően úgynevezett szamizdat táncházakat szervezett magánházaknál. A rendszerváltás után szerepet vállalt 1990-ben a Kolozsváron újrainduló táncházban, majd az első kalotaszentkirályi tánctábor szervezésében is. „Felismerve annak fontosságát, hogy az autentikus népzenét, népdalt és néptáncot hiteles forrásból kell megismerni, adatközlő zenészek, énekesek és táncosok fellépését szorgalmaztam, szerveztem magyarországi fesztiválokon, táncházakban, rendezvényeken” – vallotta a népzenegyűjtő.

Az 1990-es években külföldi fesztiválokra is eljutott és fellépett, Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Svájcban, Franciaországban, az Amerikai Egyesült Államokban. 1991-ben népdalénekesként megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet. „Bár útjaim során Erdély majd minden tájegységét megismertem, szűkebb pátriám, Kalotaszeg zenei anyagát ismerve a legjobban, CD-kiadványokon is e tájegység dalait énekelem: Kalotaszegi mulató énekek, Örök Kalotaszeg, Türei élő kalotaszegi népzene. 2014-ben az EMKE díjával jutalmazták az erdélyi táncházmozgalomban nyújtott tevékenységemet és a kalotaszegi népdalkincs megőrzéséért végzett munkámat” – olvasható az önéletrajzban.

A Hagyományok Házának megalakulása óta közreműködő partnere volt, igyekezett feltárni Erdély néprajzi térképének fehér foltjait, főképp zenészeket. 2021 februárjától az Erdélyi Hagyományok Háza munkatársaként dolgozott. 2022 augusztusában megkapta a Martin György-díjat, a neves néprajzkutatóról elnevezett kitüntetést kiemelkedő népművészeti munkásság elismeréseként adományozza a magyar állam.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nagycsütörtöki koncertek három erdélyi templomban

Következő hír

Egyre több uniós ország akar nyerészkedni az orosz–ukrán háborún

Related Posts
Total
0
Megosztás