Előbb osztogatnak, aztán majd fosztogatnak?

Jelentős állami beruházásokat, ugyanakkor nyugdíj- és béremeléseket is tervez (ígér?) Romániában a kormányzásra készülő nagykoalíció, amely az elemzők szerint balliberális kormányprogrammal készül a nemzeti egység és a felemelkedés mézesmadzagját elhúzni a választók orra előtt.

Nicolae Ciucă miniszterelnök-jelölt kedd este terjesztette a parlament elé kormánya névsorát és programját, amely címében is a „fejlődés, jólét és reziliencia (rugalmas ellenállóképesség)” hármasát ígéri, nemkülönben stabilitást, átláthatóságot, igazságosságot és hatékonyságot. A fejlesztések gerincét az Európai Uniótól kapott csaknem 30 milliárd eurós helyreállítási kölcsön adja. A helyi közösségek felzárkóztatását a tízmilliárd eurós Anghel Salingny országos beruházási program szolgálja, de hogy ezt honnan teremtik elő, az egyelőre nem világos.

A kormányprogram ugyanakkor januártól tízszázalékos nyugdíjemelést irányoz elő, a legkisebb szociális juttatás 800 lejről (60 ezer forint) 1000 lejre nő, a 4000 lej feletti nyugdíjak esetében pedig bevezetik a járulékbefizetési kötelezettséget. Szintén jövő évtől kezdődően az állami családi pótlék 243 lejre emelkedik a két év feletti, illetve 600 lejre a két év alatti gyerekek esetében. A bruttó minimálbér 2300 lejről 2550 lejre emelkedik, a nettó minimálbér így tíz százalékkal, 1524 lejre (kb. 110 ezer forintra) nő.

Raluca Turcan leköszönő munkaügyi miniszter két nappal ezelőtt kijelentette: november 26-ától nem lesz pénz a közalkalmazottak béreire és a nyugdíjakra – ha nem történik sürgős költségvetés-kiegészítés és -átcsoportosítás.

A kormányprogram szerint a „monstruózus koalíciónak” nevezett társaság a közigazgatás korszerűsítése, digitalizálása, a közlekedési, oktatási és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése, családvédelmi intézkedések és a bürokrácia csökkentése révén akarja tartós fejlődési pályára állítani az országot. De ez minden kormányprogramban benne volt az elmúlt harminc évben…

A hárompárti szocialista-liberális kabinetben a PNL által jelölt kormányfő két helyettese Sorin Grindeanu, a PSD alelnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke lenne, előbbi a közlekedési tárcát is vinné, utóbbi nem kap szaktárcát. A legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező PSD-nek 9, a miniszterelnöki posztot az első másfél évben elfoglaló PNL-nek 8, az RMDSZ-nek pedig – a kormányfőhelyettesen kívül – 3 minisztere lenne a Ciucă-kabinetben. A megállapodás szerint a PNL és PSD felváltva tölti be a kormányfői posztot, Ciucă tehát 2023 májusában adná át a kormányrudat a PSD emberének. Feltéve, ha holnap a két ház együttes ülésén bizalmat kap a törvényhozástól, és egyáltalán megéri ez a furcsa, politikai lecsónak mondható koalíció az a távoli májust…

R. B. M.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az állampolgársággal rendelkezők száma folyton nő, de a lakosságé nem

Következő hír

Medvét ütött el egy autó Sepsiszentgyörgy közelében

Related Posts
Total
0
Megosztás