Fáklyás felvonulásra, megemlékezésre vár minden tisztességes polgárt a Bethlen Gábor Kollégium Alapítványa a nagyenyedi kollégium udvarára: a 175 évvel ezelőtt történt népirtásra, pusztításra emlékeznek. Az Emlékezzünk, hogy megmaradjunk című eseményt január 8-án, hétfőn 18 órától tartják. „Isten kegyelméből itt vagyunk a rettenetes pusztítás ellenére!” – olvasható a toborzó felhívásban.
A nagyenyedi vérengzés 1849. január 8–11. között történt, mikor román népfelkelők (jórészt Avram Iancu mócai) lerohanták és feldúlták a katonai védelem nélkül maradt Nagyenyedet. A vérengzés áldozata lett 600–1000 magyar polgár a korabeli források szerint (további körülbelül ugyanennyi halálra fagyott menekülés közben); a rombolásban elpusztult a város nagy része, beleértve a református kollégium épületeit, könyvtárát és felszerelését. Az akkor virágzó városkában alig maradt meg 20–30 ház, elpusztulta kollégium 25-30 ezer darabot számláló könyv- és kézirattára.
A magyar szabadságharc „legszörnyűbb vérengzése” és egyik legkeserűbb és legtragikusabb fejleménye, „az erdélyi sors legvéresebb áldozata”, az Erdélyben „szinte példátlan etnikai tisztogatás” nemcsak a civil halottak nagy száma és a nagy múltú kollégium pusztulása, hanem az értelmetlen kegyetlenségek miatt is emlékezetes maradt. A kollégium „becses múzeuma, gazdag érem- és ásvány-gyűjteménye, rablók és lángok martaléka lőn. Kik menekülhettek, azok Tordára, Felenyed, Újfalu, Csombordra futottak. De a roppant hideg sokakat az útban megfagylala” – írja Kőváry László Erdély története 1848–49-ben (Pest, 1861) című munkájában.
A magyar forradalmat elfojtani kívánó császáriak 1848 szeptemberében engedélyt adtak az erdélyi románoknak a fegyverkezésre, hogy többfrontos háborúba kényszerítsék a szabadságharcosokat. A román népfelkelők számos magyar települést feldúltak és kiraboltak, Nagyenyedet azonban elkerülték a harcok (bár az év végére már általánosak lettek a fosztogatások), helyőrség védte, és a közeli falvakból ide húzódott a birtokos nemesség is. 1849 januárjának elején a császári katonaság elvonult, Puchner tábornok, a Habsburgok erdélyi helytartója parancsba adta a város elpusztítását, hogy a magyar haderő ne tudja bázisként használni azt. A parancs kivitelezésével Ioan Axente Sever és Simion Prodan román népfelkelő vezéreket bízta meg – akiket a mai Romániában is hősként tisztelnek, főnökükkel, Avram Iancuval együtt.
Január 8-a estéjén közel tízezer román felkelő rohanta le Nagyenyedet, és általános gyilkolást és pusztítást vittek véghez. Hozzájuk további táborok, továbbá a környező falvakból érkező fosztogatók csatlakoztak; becslések szerint egy időben 16–20 ezer martalóc tartózkodott a városban. A magyar lakosokat válogatott kegyetlenségekkel, sokukat órákig tartó kínzások után ölték meg; jellemző volt az emberek lelövése, vasdorongokkal vagy fejszével való agyonverése. A várost felgyújtották, cseréppel vagy zsindellyel fedett épület nem maradt épen; a kollégiumot szisztematikusan kifosztották és felégették, a könyvtárat és a levéltárakat megsemmisítették, az értékeket elvitték vagy elpusztították. A dúlás január 11-éig tartott, de utána még több napon keresztül folyt a fosztogatás. A lakosok egy része az erdőkön keresztül menekült a közeli településekre, a városban rekedt túlélőket január 11–16. között honvédcsapatok mentették ki.
Nagyenyed csak az 1890-es évek közepére heverte ki a pusztítást. 1904-ben emlékművet avattak a vár falánál, a szűkszavú „MDCCCXLIX. Január 8.” felirat emlékezik a várfal tövében eltemetett civil áldozatokra.
Az eseményekről a legrészletesebb krónikát Szilágyi Farkas (1839–1910) nagyenyedi református lelkész írta, aki gyermekként élte át a katasztrófát, és könyvéhez rengeteg szemtanútól, túlélőtől gyűjtött adatokat. Kemény Gábor báró (1830–1888) is megírta Nagy-Enyednek és vidékének veszedelme 1848–49-ben című művét, Pesten jelent meg 1863-ban. Nagyenyed Romániához való kerülés után a vérengzést már említeni sem volt szabad, csak 1989 után nyílt lehetőség a történtek felelevenítésére. Domonkos László szegedi-budapesti író, publicista rövid összefoglaló monográfiát jelentetett meg 2008-ban Nagyenyedi ördögszekér szekér címmel.