A Mandiner.hu budapesti hírportál vette észre, hogy a magyarországi ellenzéki összfogás egyik „szurkolója”, Nagy Attila Tibor politikai elemző a Facebookon posztolt bejegyzésében azt írta Orbán Viktor hétvégi évértékelő beszédéről, hogy „a kormányfő külpolitikai látása, ismeretei jócskán felülmúlják az ellenzékét”.
„Ahhoz képest, hogy egy nagy belpolitikai esemény – az országgyűlési választások – előtt állunk, nagyon komoly hangsúllyal szerepelt a külpolitika. Ennek persze bőven volt belpolitikai üzenete: a nehéz, háborúval is fenyegető külső környezetben a kormányzáshoz értő politikai erő kormányban maradására van szükség” – írta Nagy, majd így folytatta: „El kell ismerni, most is bebizonyosodott, a kormányfő külpolitikai látása, ismeretei jócskán felülmúlják az ellenzékét. Orbán Viktor képes rendszerben, nagy összefüggésekben gondolkodni a világpolitikát illetően, Márki-Zay Péter egyelőre nem képes.”
Hozzátette: „Ettől még jócskán elhangzottak vitatható kitételek a beszédben: a jelenlegi kormány a Nyugat és a keleti nagyhatalmak (Kína, Oroszország) közötti egyensúlyozó politikája súlyos kudarccal is végződhet. Az 1989/90-es közép-kelet európai rendszerváltások kapcsán féloldalasnak minősíthető az orbáni megközelítés, mintha csak a nemzetek kommunizmussal szembeni fellépése lett volna jelen, és Gorbacsovnak vagy a máltai csúcstalálkozónak ne lett volna komoly szerepe.”
Ugyanakkor rámutatott: „Ami pedig a belpolitikai részt illeti: folytatódik a Fidesz narratívája, hogy valójában a Gyurcsány vezette ellenzékkel van dolgunk, így Márki-Zay nevét most sem vette szájára a kormányfő. Gyurcsány visszatérésnek megakadályozására szólított fel a miniszterelnök és többször is élesen kritizálta, gúnyolta az ellenzéket dinamikus, jól felépített beszédében. Fel van adva a lecke. Ha a Márki-Zay vezette ellenzék győzni akar április 3-án, akkor az eddigieknél lényegesen jobban kell teljesítenie.”