Felfüggesztették Simona Halep játékjogát egy doppingteszt után

Pozitív lett Simona Halep doppingtesztje. Az egykori világelső román teniszező az Instagramon ismerte be tegnap, hogy a roxadustat nevű szerre bukkantak a szervezetében.

A Reuters beszámolója szerint a tenisz integritásáért felelős ügynökség (ITIA) pénteken bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggesztették Simona Halep játékjogát, miután kimutatták szervezetében a tilalmi listán szereplő szert.Sajtóinformációk szerint az amerikai nyílt teniszbajnokságon (US Open) adott mintájának vizsgálata zárult pozitív eredménnyel. A jelenleg a világranglista kilencedik helyét elfoglaló Halep már az első körben búcsúzott a US Openen, miután 6:2, 0:6, 6:4-es vereséget szenvedett az ukrán Daria Snigurtól.

„Ma kezdődik életem legnehezebb mérkőzése: az igazságért folytatott küzdelem” – írta bejegyzésében Halep, aki azt próbálja majd bizonyítani, hogy nem tudatosan doppingolt. A vizsgálat amúgy „rendkívül kis mennyiségben” mutatta ki a tiltott szert a teniszező szervezetében.

Halep azt írta, élete legnagyobb sokkjaként érte a hír. Hozzátette, pályafutása során egyszer sem fordult meg a fejében, hogy csaljon, nem ebben a szellemben nevelték.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Azt hiszik, hogy a magyarok könnyen felejtenek

Következő hír

1956 forradalma az egész magyar nemzet forradalma volt

Related Posts
Total
0
Megosztás