A romániai magyar sajtó többnyire azt emelte ki címben Nagy Elek megválasztása kapcsán, hogy „Erdélyi származású üzletember került a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara élére”. Az idegen hátterű, balliberális magyarországi média pedig azt, hogy „Leváltották Parragh Lászlót a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztjáról”. A kétféle megközelítés frappánsan jellemzi a mai magyar nyelvű média viszonyulását a való világhoz.
Elnököt választott szerdai közgyűlésén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A tisztségért ketten szálltak harcba: Parragh László, aki 2000 óta, vagyis 24 éven át volt az MKIK elnöke, és Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A szavazás utóbbi győzelmét hozta, ráadásul elsöprő arányban. A hivatalban levő elnököt mindössze 67 tag támogatta, míg kihívójára 121-en voksoltak. Az új elnök mandátuma négy évre szól.
Nagy Elek 1952-ben született Kolozsváron, Méhes György (1916–2007) író fiaként, aki szintén Nagy Elek néven jött a világra. A fiú a jelenlegi Báthory István Elméleti Líceumban érettségizett, osztálytársa volt Tőkés László későbbi református püspöknek. A Kolozsvári Politechnikán, majd a bukaresti építészeti egyetemen tanult. Magyarországra 1980-ban települt át, ahol a rendszerváltás után sikeres üzletemberré avanzsált. A száz leggazdagabb magyar 2024-es rangsorában a 26. helyen áll 82 milliárd forintos (201,75 millió eurós) vagyonnal. Többek között a Lexholding Zrt., a Főtaxi és a BÁV tulajdonosa. Kiterjedt mecénási tevékenységet folytat, például az általa életre hívott Erdélyi Hagyományok Alapítványnak adományozta a piaci források szerint 2 millió euróért megvásárolt, majd felújított gyalui várkastélyt.
Ugyanakkor a legutóbb akkor került a balliberális média szájára, amikor kétes hírű erdélyi firkászok – magyarországi ellenzéki körök megbízásából – kiderítették, hogy apja egykor jelentéseket is írt a román kommunista politikai rendőrségnek, a Securitaténak. Azt ugyan nem sikerült eleddig bizonyítani, hogy a néhai Méhes György bárkinek bármivel is ártott volna, mindenesetre a fia, Nagy Elek mecénási, irodalompártolói tevékenységét morális alapon kezdték el támadni. A médiakampány hatására még a kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Írók Ligája is elkezdte elhatárolni magát a Kossuth-díjas írótól és emlékétől, holott éveken át élvezte a Méhes György–Nagy Elek Alapítvány támogatását, ennek felajánlásaiból osztogatta a különféle (ösztön)díjait. Erről Térdre kényszerítették Soros bértollnokai az E-MIL-t (is) címmel írtunk nemrég itt: https://www.ehir.ro/terdre-kenyszeritettek-soros-bertollnokai-az-e-mil-t-is/