Robert Fico szlovák miniszterelnök Brüsszel tiltása ellenére részt vesz a győzelem napi parádén Moszkvában. Közölte, hogy május 9-én Moszkvába utazik, noha az Európai Unió ezt nem nézi jó szemmel.
Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselője (egy széllel bélelt 47 éves szőke nő, Slim Kallas korábbi észt miniszterelnök leánykája) előzetesen figyelmeztette a tagállami vezetőket, hogy a részvételt „állítólag nem fogják tolerálni”. Fico erre kemény választ adott: „Én május 9-én Moszkvába megyek. Kallas asszony figyelmeztetése zsarolás vagy annak a bejelentése, hogy a moszkvai visszatérésem után megbüntetnek? Nem tudom, de azt tudom, hogy 2025-öt írunk, nem 1939-et.”
A szlovák kormányfő szerint inkább arról kellene beszélni, „mi történt Romániában vagy Franciaországban az elnökválasztások során, és milyen Majdanokat csinálnak Georgiában vagy Szerbiában”, illetve a szlovák ellenzék elleni jogi eljárásokról is szót ejtett. „Szlovákia – egy szuverén ország – legitim miniszterelnöke vagyok. Senki sem parancsolhatja meg nekem, hogy hova utazhatok vagy hova nem. Moszkvában a Vörös Hadsereg azon több ezer katonája előtt tisztelgek, akik Szlovákia felszabadításáért haltak meg” – tette hozzá.
„Ahogy tiszteletemet tettem a normandiai partraszállás vagy a csendes-óceáni hadszíntér áldozatai előtt, és elmegyek tisztelegni a Royal Air Froce pilótái előtt, úgy Kallas asszony szavai tiszteletlenek, és határozottan elutasítom őket” – mondta Szlovákia kormányfője.