Romániában kellett koldulnia a magyarországi nőnek

Vádat emelt a Heves Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki koldulásra kényszerítette élettársát külföldön – közölte a vádhatóság sajtószóvivője az MTI-vel.

Gubala Ádám Miklós tájékoztatása szerint a vádlott a gondnokság alatt álló és betegsége miatt az önellátásban is segítségre szoruló élettársa telefonját és személyes iratait magához vette, és halálos fenyegetéssel rákényszerítette, hogy Romániába utazzanak. Itteni tartózkodásuk alatt az állapota miatt, valamint a nyelv- és helyismeret hiányában önállóan hazatérni nem tudó, társának kiszolgáltatott nő naponta kérlelte a férfit, hogy menjenek haza, amire a vádlott bántalmazással válaszolt.

Távozásukat észlelve a szerencsétlen nő családtagjai telefonon próbáltak kapcsolatba lépni rokonukkal, a férfi azonban nem engedte, hogy élettársa beszélhessen velük, és hamisan azt állította nekik, hogy Budapesten tartózkodnak. A rokonok a nő felkutatása érdekében a fővárosba utaztak, majd egy telefonhívás során a vádlott azt mondta a sértett anyjának, hogy addig nem engedi haza Magyarországra a lányát, amíg nem fizetnek neki 500 ezer forintot. Eközben a nőt Romániában arra kényszerítette, hogy pénzt kéregessen, ha pedig ez ellen tiltakozott, bántalmazta őt. A koldulással megszerzett összegeket erőszakkal elvette, azt javarészt saját étkezésére, illetve alkoholra költötte – áll a vádiratban.

Az ügyészségi szóvivő jelezte: a jelenleg letartóztatásban lévő férfit végül európai elfogatóparancs alapján tavaly tavasszal fogták el – valószínűleg Romániában –, őt a főügyészség emberrablás, valamint kényszermunka bűntettével vádolja. A Heves Vármegyei Főügyészség beismerés esetén hat év szabadságvesztés kiszabását kérte a vádlottra az ügyben eljáró bíróságtól.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Fico keményen nekiment az uniós vezetőknek

Következő hír

Fokozódik a kormánykoalíciós rettegés Bukarestben

Related Posts
Total
0
Megosztás