„Függetlenobjektívsajtó” amerikai pénzen

Annyi kormányellenes médium van már Magyarországon, hogy elég propagandistát sem találnak az Internewshoz, de ne legyen kétségünk, elindul – írja az Origó.

Az elmúlt hetekben derült ki, hogy a régi indexesek új honlapja, a Telex – amelynek erdélyi nyúlványa a Transtelex – 300 millió forintnyi dollárt kap az Amerikai Egyesült Államokból, gyakorlatilag a washingtoni külügyminisztériumtól. De ez csak a jéghegy csúcsa: több tucat magyarországi médiumot finanszíroznak külföldről, a köznyelv immár dollármédiának is nevezi azt, amit korábban FOS-nak („függetlenobjektívsajtó”) becéztek.

A legújabb kezdeményezésnél, a hamarosan induló magyar nyelvű Internews egy olyan hálózat része, amelynél az amerikai adófizetők és Soros György pénze találkozik.

„A helyi hangok. Globális változás” mottóval működő Internews nevű médiumot 1982-ben hozták létre. 1986-ban jegyezték be az amerikai jog értelmében „nonprofit szervezetként” Kaliforniában, méghozzá Internews Hálózat néven.  Az Internews európai verzióját 1995-ben indították, központja Londonban van. Az amerikai hálózati portál saját bevallása szerint „médiafejlesztéssel” foglalkozik egy sor országban.

A Wikipédia szerint az Internews forrásainak 80 százaléka az USA kormányától származik, de beszámolóikból tudható, hogy a támogatók között a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok, de például a Google és a Facebook is felbukkan.

November 5-én jelent meg a hír, miszerint „az amerikai kormány – együtt Soros alapítványával, a Rockefeller Alapítvánnyal és másokkal – új médiaszervezetet akar létrehozni Magyarországon Internews in Hungary néven”. Az információt a végletesen elfogult, balliberális Független Hírügynökség (FüHü) oldalán publikálták. A FüHü szerint: az Internews egy olyan nemkormányzati szervezet, amelyet az Egyesült Államokban alapítottak a média támogatására. Nem Magyarország az egyetlen célország: Ukrajna, Lengyelország, Románia, Örményország és Georgia (Grúzia) is szerepel a programban, melynek célja „erős független média létrehozása”. Az amerikai törekvésről a jobboldali Breitbart portál is beszámolt, kiemelve, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok, a Rockefeller Alapítvány és a Biden-kormányzat egy Magyarországon irodát nyitó ellenzéki médiaszervezetet finanszíroz.

Ahogy azt az Origó megírta, az indulásról szóló értesüléseket alátámasztja az Internews weboldalain található számos álláshirdetés, amelyek szerint a csoport most „egy amerikai kormány által finanszírozott projekthez” keres munkatársakat, amelynek székhelye a hirdetések szerint Budapesten lesz.

December 6-án a Magyar Nemzet írta meg, hogy továbbra is keresi magyarországi főszerkesztőjét az Internews nevű, magát függetlennek nevező, de valójában a nemzetközi baloldalhoz köthető médiavállalkozás. A LinkedIn nevű közösségi álláskereső portálon is megjelent hirdetésben az olvasható, hogy budapesti helyszínre szeretnének főszerkesztőt találni. Ideális jelöltjüket eredetileg októberig tervezték kiválasztani – gyaníthatóan sikertelenül, mivel hirdetésük december elején még mindig aktív volt.

A hirdetés azóta eltűnt, de nem tudni, hogy sikeres volt-e a főszerkesztő-keresés. Egyelőre arra sem adtak alapos magyarázatot az Internews részéről, hogy mi szükség van a számos más, külföldről finanszírozott dollármédium mellett egy újabbra. Az azonban tudható, hogy amikor dollárok gurulnak magyarországi médiumokhoz, azok kizárólag baloldali szerkesztőségekhez vándorolnak. Ezen esetekben a pénzmosás gyanúja is felmerül.

Bár az Internews vállalt céljai között is szerepel a szokásos, „független média támogatása” fordulat, ez azonban gyakorlatuk szerint a nemzeti-polgári kormánnyal szemben ellenséges, vállaltan a balliberális politikai erőket támogató médiumokat jelent. Korábban, 2016-ban ugyanis az Internews – a dollármédia támogatására – már megjelent Magyarországon: a Soros-féle alapítvány mellett ők is finanszírozták a Direkt36 nevű balliberális „oknyomozó újságíró központot”. A projekt akkor háromszereplős volt: a Soros-blogként emlegetett 444.hu mellett a szintén régóta a milliárdos spekuláns által pénzelt Transparency International is részt vett benne.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A román legfőbb ügyész nem válaszol id. Lomniciéknak

Következő hír

A Mol Románia befejezte az autópályák melletti töltőállomások építését

Related Posts
Total
0
Megosztás