Furcsa tragédia Hunyad megyében

Egy 57 éves nő a vízbe fulladt, további öt személy – köztük egy 3, egy 4 és egy 17 éves kiskorú – életveszélybe került hétfő délután, amikor megáradt a Sztrigy (Strei) folyó a Hunyad megyei Zeykfalva térségében.

A katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a hat személy (három felnőtt és három gyerek) a folyóban fürdött, amikor a víz szintje hirtelen megemelkedett, és az árhullám elragadta őket. A közelben tartózkodó emberek a segítségükre siettek, és a partra húzták őket.

A helyszínre több mentőautó, illetve egy mentőhelikopter is érkezett. Közben az 57 éves nőnek leállt a légzése és a szíve, a mentőorvosok nem tudták újraéleszteni – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség. A további öt személyt – egy 33 éves férfit, egy 30 éves nőt és a három kiskorút – a helyszínen ellátták, majd a vajdahunyadi kórházba szállították őket további orvosi kivizsgálásra.

A Vajdahunyadtól pár kilométerre keletre, Pusztakalán mellett fekvő Zeykfalva (románul: Strei, németül: Zeikdorf) Árpád-kori település a mai romániai Hunyad megyében, magyarok már nem lakják. Az alig 90 km-es, nem túl bővizű Sztrigy (Strell) a Maros baloldali mellékfolyója, ami a Kudzsiri-havasokban ered és Ópiskinél van a torkolata.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Újabb magyarellenes intézkedés Kárpátalján

Következő hír

Megjelent a VÁRAD folyóirat friss száma

Related Posts
Total
0
Megosztás