Gusztustalan hazudozás jellemzi a baloldali ellenzéket

Egyetlen nap alatt három olyan bődületes hazugsággal állt elő a Magyar Péter volt Fidesz-csicska mögé felsorakozott magyarországi balliberális ellenzék, amitől még az úgymond Orbán-kritikus átlagpolgárnak is kinyílhat a bicska a zsebében.

Az országjáró kampánykörútra tévedt zsúrficsúr – mert választási időszak nincs, tehát kampányolni úri huncutság – Magyar képes volt a rá kíváncsiak előtt azt harsogni, hogy a rezsicsökkentés egy humbug, miközben a tények egyértelműen igazolják, hogy az árcsökkentő kormányintézkedésnek hála rengeteget spórolhatnak a magyar családok. Jelenleg a magyarországi fogyasztók kétszer-háromszor, sőt négyszer-ötször kevesebbet fizetnek az áramért, gázért, mint a szomszédos államokban élők (beleértve Romániát).

Egy még ennél is frissebb orbitális Magyar Péter-féle hazugság az, hogy „Orbán Viktor hagyta jóvá 2023 decemberében az Unió vezetőivel közösen, hogy Ukrajna megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval”. Ezt egy mai Facebook-posztjában volt képes leírni az „exminiszterférj”, de hamar tetten érték: a magyar kormányfő már akkor leszögezte: „Ukrajna uniós tagsága rossz döntés. Magyarország ebben a rossz döntésben nem kíván részt venni.” Akkor is csak az a 26 uniós ország ragaszkodott egy ilyen elvi döntéshez, amelyik a minap a Zelenszkij-rezsim további felfegyverzésében és a kelet-európai háború folytatásában egyezett meg, ugyancsak elvi szinten.

A harmadik bődületes hazugság, amivel a Tisza Párt holdudvara házalni kezdett, az az új magyar sikerfilm kapcsán kapott lábra: influenszereik Hunyadi Jánost románnak állítják be, hogy ezzel is üthessenek a magyar nemzettudaton. Hunyadi lerománozása nem véletlen, az állítás tökéletesen illeszkedik a román nacionalista propaganda évtizedek óta ismert próbálkozásaihoz, amelyekkel összhangban rendszeresen előkerülnek Magyarországon és a külföldön is olyan elméletek, amelyek szerint Hunyadi János – a magyar királyság védelmezője, erdélyi (egyesek szerint székely) származású, katolikus, magyar nemesi ranggal rendelkező hadvezér – valójában vlach, azaz oláh volt, a korabeli szóhasználat szerint. (Ennél „enyhébb” maszatolási mód a kun, besenyő vagy egyenesen szláv eredet hangoztatása.)

A mai magyar balliberális ellenzék és médiája egyértelmű kiszolgálója a magyar nemzettudatot romboló posztkommunista, internacionalista ideológiáknak. A baloldal évtizedek óta igyekszik megkérdőjelezni a magyar történelem nagy alakjait, és ahol csak lehet, relativizálni vagy egyenesen eltagadni a magyar nemzet történelmi szerepét az európai civilizáció, kultúra és értékteremtés folyamatában.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Magyarország egyedül maradt Brüsszelben

Következő hír

Georgescu elgáncsolásának újabb epizódja

Related Posts
Total
0
Megosztás