Amikor a jelenkori magyar politika legkártékonyabb alakja, a kicsivel később szemkilövetővé vált, magyargyűlölő miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc, és a bukaresti politikát maradéktalanul kiszolgáló akkori RMDSZ-elnök, Markó Béla 2005 októberében Nagyváradon találkoztak, néhányan kimentünk tüntetni ellenük. Minket, egységes magyar nemzetben gondolkodó magyarokat akkor már megtagadott Gyurcsány és az akkor is általa vezetett baloldal, és persze a háta közepére kívánt az őt meghívó Bihar megyei RMDSZ is. Az az RMDSZ-szervezet, amelynek szekusgyanús múltú parlamenti képviselője, Lakatos Péter ugyancsak 2005-ben Kuncze Gábort hívta Nagyváradra, és az az RMDSZ-szervezet, melynek szellemi holdudvarához tartozik Szűcs László, a közismerten balliberális újságíró, aki 2009-ben Demszky Gábort hívta meg Nagyváradra.
Nem újkeletű tehát a balliberális kútmérgezés hagyománya Szent László városában. Egyes jól körülírható RMDSZ-es körökben semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy mind a mai napig üzleti, sőt baráti kapcsolatot tartanak fenn a magyarországi balliberális oldal egyébként vállalhatatlan arcaival. Újhelyikkel, Fekete-Győr félékkel, na és persze mindenek felett magával a szemkilövetővel. Ha őt magát nem is lehet meghívni, mert most éppen a nemzeti irányultságú budapesti kormánynak kell (nem szívesen és főleg nem szívből) megfelelni, de kultúrának álcázva, amögé elbújva lehet tartani a lelket a helyi elvtársakban, nosztalgiázni a régi szép Kempinski- koccintásos időkről. Az elmúlt héten például éppen Markó Béla tért vissza a Kanonok sorra, ezúttal a Magyar Kultúra Hete elnevezésű RMDSZ-es kampányrendezvény keretében, könyvbemutató ürügyén. Ki más is vezethette volna az amúgy a nagyváradi püspökség ingatlanában működő Bunyitai Vince közkönyvtárban megtartott performanszot, mint Fletó két régi váradi híve, Szűcs László és Gáspárik Attila (az utóbbi évtizedekben román állami hivatalnok).
A válogatott közönség (20-25 RMDSZ-aktivista, politikus és néhány furcsa ízlésű érdeklődő) előtt lezajlott eseményt persze közpénzből szervezték, magyarán Markó bemutatta legújabb könyvét haverjainak és elvtársainak – a pénzünkön. Ez lenne a magyar kultúra bemutatásra érdemes szelete 2022-ben? Ezt igényelnék a nagyváradiak? Egy politikai alapon szerveződött, egymást körbeméltató, körbedíjazó belterjes társaság bűzlő irodalomimitációját? Egy bukott pártelnök amúgy kutyát se érdeklő irományai lennének kiemelésre méltók? Balliberális megmondóemberek pozőrködése kell nekünk, akik minden megszólalásukkal a mostani magyar kormányt, annak nemzetpolitikáját gyalázzák, többé-kevésbé rejtett gyűlölettel fröcsögnek, Orbánoznak, ahogy a csövön kifér? A Karácsony Gergellyel podcastozó Gáspárik Attila kell? Aki szexuális aktusnak nevezi a magyar állampolgárságot, és nyíltan kiáll Gyurcsány mellett?
Szűcs László kell, aki egyre-másra hívja Nagyváradra ugyanennek a hungarofób „irodalmi” kasztnak a kutya által sem ismert szerzőcskéit, olyanokat, akik csakis egyvalamiben jeleskednek: az Orbán-kormány nyílt és hangos gyűlöletében? Szűcs ráadásul egy idétlen című folyóirat, az Újvárad főszerkesztőjeként harap az őt tápláló, simogató kézbe, tudniillik lapocskáját a magyar kormány pénzéből tartja fenn. Értjük, ugye? Egyik héten felvesszük a „gonosz diktátor” kormánya által Budapestről utalt pénzt, a következő héten pedig kórusban mocskoljuk ugyanezt a kormányt a haverokkal, és ráfogjuk, hogy ez irodalom, kultúra, szólásszabadság, amit amúgy is csak itt, bezzegromániában tehetünk meg. A pofátlanságnak olyan szintje ez, amit csak liberálisként lehet megérteni, és egy bizonyos testrész, ti. a gerincoszlop hiánya kell hozzá.
Ugyanakkor nem utolsó szempont az sem, hogy a katolikus püspökség is megfontolás tárgyává tehetné, hogy helyes-e az, ha miután a magyar kormány segítségével újították fel a püspöki palotát, az utca túloldalán annak ellenségeinek adnak helyet. Kis helyi adalék, hogy éppen abban az egyházi épületben fogadta 2005-ben a helyi RMDSZ és Markó Béla Gyurcsány Ferencet, ahol most, 17 évvel később a velünk élő gyurcsányizmus egyik kiemelkedő erdélyi alakjával, Gáspárikkal irodalmárkodnak.
Akár azt is mondhatnánk, mindez ennek a belterjes körnek a magánügye, ha nem a romániai és anyaországi magyar adófizetők pénze és főként jövője bánná, és nem lenne ott minden hasonló performanszon például a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó Ödön vagy Bíró Rozália parlamenti képviselő, és sok más első és másodvonalbeli „érdekvédő”. Az a Szabó, akinek a meghívására jöttek 2008-ban Biharba az MSZP-s Nyakó és Ujhelyi kampánymódszereket oktatni, és aki éppen a Markó Béla és Lengyel László beszélgetéseit rögzítő közös kötetét mutatta be 2017-ben Nagyváradon a szerzők társaságában. Annak a Lengyel Lászlónak a könyvét, aki egyik fő ideológusa és védője volt a baloldal folyamatos megszorításokon alapuló gazdaságpolitikájának. Mert itt, Nagyváradon, kérem szépen, nem változott semmi…
Néhány hónappal a magyarországi választások előtt egy ilyen esemény üzenetszámba megy. Ezek az emberek ugyanis amellett, hogy felveszik a magyar kormány támogatását, valójában szívből gyűlölik azt, és nem csupán várják a bukását, de tesznek is érte. Mivel pedig nemcsak olvashatatlan szövegeket termelő „irodalmárok”, de befolyásos politikusok és nem egy esetben kulturális intézmények vezetői is, komoly eszközeik vannak, amivel ezt a célt elősegíthetik. Talán Budapesten is nyilvántarthatnák végre a simogató kezet ért harapások számát. Mert miközben az onnan kapott segítségből dőzsölnek, a kést továbbra is reflexből döfik a nemzet, a magyar kultúra, a magyar jövő jelképes testébe. Ha pedig esetleg a jelenlegi kormány áprilisban elvesztené a választásokat, ők ünnepelnének a leghangosabban, és nem győznék bizonygatni, mekkora ellenállók is voltak, hogy „harcoltak” a diktatúra ellen…
Persze, nekünk akkor már mindegy lesz, ki és milyen könyvet mutat be a Kanonok soron.
Barta Béla
