Ha a zsidókét lehet, az erdélyi magyarokét miért nem?

Nem tudtam, mi hiányzott még a boldogsághoz, de amióta megjelent a hír, hogy a 2023–24-es tanévben bevezetésre kerül „A zsidók története. A holokauszt” című új tantárgy, már tudom.

A törvénykezdeményezést hétfőn fogadta el a szenátus, miután korábban a képviselőház is áldását adta rá. Csak az ultranacionalista nézeteket valló, ezért szalonképtelennek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényhozói ellenezték mindkét házban az új tantárgy bevezetését. Legfőbb érvük: ezzel a bukaresti parlament azt a látszatot kelti, hogy Románia antiszemita ország, ahol a zsidók speciális védelemre szorulnak. Nem szorulnak, mert nincsenek, mára a zsidóság gyakorlatilag eltűnt Romániából. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a második világháború előtt még több mint 700 ezer főt kitevő zsidó közösség mára kevesebb mint 4 ezerre csökkent. Az AUR szerint akkor lenne indokolt a zsidóság történetét Romániában oktatni, ha Izraelben is kötelező tantárgy lenne a románok története.

Az elmúlt években a „fasiszta Horthy rezsimre” utaló szövegük révén magyargyűlöletre és történelemhamisításra késztető táblákat helyeztek el Észak-Erdély tucatnyi vasútállomásán, a román szállításügyi minisztérium és az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet együttműködésében

Az oktatási kerettörvény módosításánál – a nemzeti kisebbségi frakció és több román párt képviselői mellett – az RMDSZ is kezdeményezőként vállalt szerepet. „A jelen intézkedés több mint egy egyszerű tantárgy bevezetése az iskolai kerettantervbe: erkölcsi fejlődésünk, közösségi lelkiismeretünk története, tükre. A világjárvány okozta válság pillanataiban is tapasztaljuk, hogy kellő tudás és felvilágosítás hiányában a társadalom félelemmel és bizonytalansággal reagál, ez pedig gyakran okoz feszültséget és káoszt. Célunk, hogy nemet mondjunk a félelemből és tudatlanságból táplálkozó manipulációra, ordas eszmékre. Remélem, hogy ez a határozat csak egy lépés lesz afelé, hogy felhívjuk a figyelmet a különböző nemzeti kisebbségek vagy a többségi csoportok szenvedéseire, érzékenységére” – idézte Novák Csaba Zoltánnak, a szenátusi tanügyi bizottság RMDSZ-es alelnökének parlamenti felszólalását az RMDSZ hétfői hírlevele. Elgondolkodtató, hogy az RMDSZ marosszéki szenátorának „a világjárvány okozta válság pillanataiban” is a holokauszt jut eszébe. Hiába na, Novák Csaba Zoltán is úgy lehet ezzel, mint ama biológiai tevékenységgel a kelleténél jóval többet foglalkozó viccbéli alak: neki is mindenről az jut eszébe…

Végül csak annyit: maradéktalanul akkor lennék boldog, ha az erdélyi magyarság története is külön tantárgyként kerülne bevezetésre a romániai iskolákban.

Ha a zsidókét lehet, az erdélyi magyarokét miért nem?

Szentgyörgyi László / Marosvásárhely / PestiSrácok.hu

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az adós romániaiak 77 százaléka nem érzi erkölcsi kötelességének tartozása kifizetését

Következő hír

Nagyváradi aláírásgyűjtés az épített örökség és a hagyományos városkép védelmében

Related Posts
Total
0
Megosztás