A magyar főváros emblematikus műtárgya, a Lánchíd második világháború utáni újjáépítését követő avatóünnepségen Rákosi Mátyás volt a díszvendég. Haynau és Rákosi után a jelenlegi főpolgármester egy jó beszéddel köszörülhetett volna a csorbán, ehelyett zsarolni próbálta a kormányt – tárta fel a Gondola.hu számára a kínos mellékszálakat Bánó Attila publicista.
„A Lánchíd volt az, amely elindította Budapest, a nemzet fővárosa megszületését” − pukkasztott szét egy léggömböt Karácsony Gergely főpolgármester a tegnapi felújítási ünnepségen. Szerinte a híd megépülésének pillanata óta a haladás szimbóluma volt. Csakhogy a hidat osztrák táborszernagy avatta, és ő haladt át elsőként rajta – emlékeztet Bánó. Az a személy, aki a cári sereggel vállvetve harcolt a márciusi ifjak és a magyar honvédség ellen, majd a megtorlást irányítva halálba küldte az aradi tizenhármakat.
Arra a kérdésre, hogy egy mai városvezetőnek miért kell történelemhamisításba süllyedni egy valóban ünnepi alkalommal, Bánó Attila így válaszolt: „Karácsony Gergely csak azt nyújtotta, ami várható volt tőle. Nem a Lánchíd indította el Budapest megszületését, viszont abban az értelemben valóban a haladás szimbóluma volt, hogy műszaki megoldásaival a korabeli világ egyik technikai csodájának számított. Átadásának módját és pillanatát azonban nem a haladás szimbólumának, hanem a magyar nemzet megalázásának nevezném, hiszen a hivatalos átadás főszereplője báró Haynau, a hírhedt császári-királyi táborszernagy volt. A híd 1849. november 20-án történt átadásán ez a kegyetlen és becstelen figura részesedni próbált abból a dicsőségből, amely elsősorban a híd megálmodóját, gróf Széchenyi Istvánt, továbbá a tervezőjét, William Tierney Clark angol mérnököt, a finanszírozóját, báró Sina György bécsi bankárt, valamint a kivitelezés vezetőjét, Clark Ádámot illette meg. Némi párhuzamot vélek felfedezni a régi és a mostani történetben. Karácsony Gergely ugyanis a felújított Lánchíd átadásának dicsőségében fürdik, miközben a felújítás tervei még Tarlós István főpolgármester idejében készültek.”
Sajnos a Lánchíd-avatások mindig méltatlan emberek szerepeltetésére adtak alkalmat – erősítette meg Bánó. „A híd második világháború utáni újjáépítését követő avatóünnepségen Rákosi Mátyás volt a díszvendég. Haynau és Rákosi után Karácsony egy jó beszéddel köszörülhetett volna a csorbán, ehelyett zsarolni próbálta a kormányt, amikor közölte, hogy az autósok továbbra sem vehetik birtokba a Lánchidat. Hozzátette, hogy a felújítás miatt még mindig várják a kormány hatmilliárd forintos támogatását. Szerencsére nem ment odáig, mint Hentzi tábornok, a budai Vár osztrák parancsnoka. Ő ugyanis azt üzente Görgei Artúrnak, ha a honvédsereg nem hagyja abba a Vár ostromát, akkor saját kezével röpíti a levegőbe a csaknem kész Lánchidat, amelyet egyébként a világ nyolcadik csodájának tartott. Görgei hajthatatlan volt, Hentzi pedig valóban parancsot adott a robbantásra, amely – mint tudjuk − nem sok kárt tett a hídban. Karácsony Gergely szerencsére nem merészkedik ilyen messzire.”
A főpolgármester tegnap ismét azt hazudta a médiának, hogy semmivel nem került többe a felújítás az előző, Tarlós István főpolgármestersége alatt meghatározottnál. Miközben Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője már korábban is felhívta a figyelmet a főpolgármester valótlan állításaira. A Lánchíd felújítása nemcsak ötmilliárd forinttal drágábban, hanem csökkentett műszaki tartalommal valósul meg, hiszen az eredeti tervekhez képest a Váralagutat és a Széchenyi István teret nem újítják fel. A Tarlós István vezette korábbi fővárosi önkormányzat által kiírt közbeszerzés pedig ezeket a munkálatokat is tartalmazta. Ráadásul a híd már nem szolgál úgy, mint azelőtt, mert csak a gyalogosok, kerékpárosok, motorosok, taxik és a helyi vonalbuszok használhatják.