Hargita megyét is elérte az ukrajnai menekülthullám

A maroshévízi panziókban mintegy húsz ukrán állampolgár szállt meg az elmúlt két napban.

Keveset időznek a Hargita megye északi részén lévő városban, Nyugat-Európába tartanak a rokonaikhoz, barátaikhoz – számolt be a helyi sajtó.

Maroshévíz (Toplița) városmenedzsere, Ciprian Rugină az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az ukrajnaiakat helyi önkéntesek irányították a panziókba, ahol meleg ételt kaptak és ingyen megszállhattak. A legtöbbjük már el is indult Lengyelországba.

A városmenedzser szerint a Maroshévízen átutazó ukrajnaiak saját autóval indultak útnak Európába az orosz katonai támadás elindításakor. „Kicsit nehéz szót érteni velük, össze vannak zavarodva, maguk sem tudják, merre menjenek. Többjüket sírni is láttam. Azt mondták, az utolsó pillanatig azt hitték, hogy nem lesz háború” – nyilatkozta Ciprian Rugină. A városban adománygyűjtés is indult a támogatásukra.

Információink szerint átutazóban lévő ukrajnai menekültek tartózkodnak jelenleg Gyergyóhollón és Tölgyesen is, a borszéki helyhatóságok pedig felkészültek az ellátásukra.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Igazi menekültek

Következő hír

Tüntetés volt Bukarestben, de nem az oroszok ellen

Related Posts
Total
0
Megosztás