A kilencmilliós New York a Föld egyik vezető világvárosa, az Amerikai Egyesült Államok első számú üzleti, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási központja, egyik első számú kutatási-fejlesztési, technológiai, média- és szórakoztatóipari csomópontja, turizmusának elsődleges célpontja. Mára semmirekellők kezére került…
New York új vezetése felfedezte a modern válságkezelés legkényelmesebb eszközét: több pénz kell, tehát több pénzt kell elvenni azoktól, akiknél még van. A probléma csak az, hogy a gazdagok – minden romantikus baloldali elképzeléssel szemben – nem tekintenek magukra köztulajdonként. A kisebbik gond, hogy elmenekülnek, a nagyobb az, hogy viszik magukkal azt a pénzt is, amit épp el akartak venni tőlük.
Hivatalba lépésekor az ugandai származású, szélsőliberális Zohran Mamdani polgármester nyilvánvaló műfelháborodással vette tudomásul, hogy New York pénzügyei finoman szólva is katasztrofális állapotban vannak. A világjárványhoz kapcsolódó segélyek milliárdos összegeinek köszönhetően ugyanis a kiadások az elmúlt tíz évben megugrottak, a városi költségvetés pedig jóval gyorsabban nőtt, mint az infláció. Ez rendben is lenne, ha a bevételek növekedése lépést tartana a kiadásokkal, de nem így történt: 2021-től az utóbbiak évi 6,8 százalékkal emelkedtek míg az adóbevételek éves növekedése mindössze 5,2 százalék volt.
Az eredmény idén februárban már egy 5,4 milliárd dolláros bevételkiesési mutató volt, ezért nem csoda, hogy három hitelminősítő intézet is negatívra rontotta a város kilátásait, rávilágítva a pénzügyi helyzetének súlyosságára, egyben a hitelfelvételi költségek berobbanását ígérve. Ahogyan az Unherd írása rámutat: a közpénzügyekre nehezedő nyomás nem Mamdani műve, az azonban már igen, hogy csak rossz és alkalmatlan válaszokkal kísérletezik egy krízishelyzetben. Az elmúlt hónapokban folyamatosan a magasabb adókat követelte, ahelyett, hogy működőképes megoldásokat javasolt volna. Problémamegoldásként elsősorban változatlanul a Magyarországon is kampánytémává silányult „gazdagok adója” ideológiai indíttatású műmegoldást javasolja. Minden más bevételt másodlagos szempontnak tekint, a prioritás számára annak biztosítása, hogy a gazdagok „megfizessék a rájuk eső részt”. A kampány során 2 százalékos adót javasolt az 1 millió dollár feletti jövedelemre, valamint a társasági adók jelentős emelését – a bevételt pedig ígérete szerint ingyenesen igénybe vehető napközire és buszokra, illetve támogatott élelmiszerboltokra fordítaná. Ezzel azonban a város megfizethetőbbé tétele helyett közel áll ahhoz, hogy pénzügyi csődbe vigye azt.
Zohran Mamdani megnyerte a New York-i polgármester-választást, történelmet írva, hiszen ezzel ő lett az első muszlim és szocialista városvezető. Sikere a politikai polarizálódást és a populizmus erősödését jelzi, miközben a hagyományos pártstruktúrák háttérbe szorulnak. New York költségvetése évek óta ezer sebből vérzik, a problémák azonban a városvezetés migrációs politikájával kezdtek súlyosbodni. Eric Adams volt (egyébként demokrata) polgármester már 2023-ban azzal váltotta ki Joe Biden haragját, hogy rámutatott: a várost „elpusztítja” a déli határról érkező 110 ezer migráns, amelyek ellátása három év alatt közel 12 milliárd dollárra nőhet – az összeg természetesen költségvetési hiányként jelentkezik a helyi kasszában. Miután szövetségi segítséget nem kapott, továbbra is a „menedékhez való jog” politikája dominált: a költségvetésből fedezték a bevándorlók éjjeli szállását, étkeztetését, még a gyerekeik iskolába járását is. Ezt súlyosbította a migránssegélyek és az általános szociális szolgáltatások folyamatos alultervezése, ami miatt Mamdani további 1,2 milliárd dollárt kért az éves költségvetésbe idén februárban.
Mindezt látni lehetett előre, és miután a polgármester épp a romló pénzügyeket állította a kampányának célpontjába, a rá szavazók joggal várták, hogy kezelni is fogja a problémát. Az azonban egyre csak duzzad, mivel a kiadások csökkentése helyett a bevételeket igyekszik növelni, többek között a gazdagok és vállalataik gyors elköltözését kiváltó gazdagadóval. Ennek az eredménye egy olyan politika, amelyben az egyetlen hangoztatott alternatíva az adóemelés lett – és természetesen a város vésztartalékainak folyamatos és ijesztően gyors kiürítése.
A kötvénypiacok általában borúsan reagálnak az ilyen jelekre, hiszen a magasabb jövedelem- és társasági adók folyamatosan pusztítják az adóalapot azáltal, hogy kiszorítják a legjobban keresőket és a költözni bármikor képes vállalatokat. A hitelminősítő intézetek viszont a költségvetési mozgásteret – mind a kiadásokon, mind az adózáson belüli kapacitást – figyelik, és amint egy város megközelíti a tényleges adóplafonját, azonnal felbukkan a költségvetési halálspirál kockázata. New Yorkban pontosan ez történik.
Mamdani bukását elsősorban az okozza, hogy a megfizethetőség nevében a közkiadások további bővítését ígérte, de garantálható háttér nélkül. New York már most is hatalmas összegeket fordít szociális kiadásokra, és a városvezetésben makacsul él az a feltételezés, hogy a Nagy Alma vonzereje akkora, hogy a gazdagok az extra adóterhektől függetlenül is benne maradnak. A jelek azonban épp az ellenkezőjére utalnak: az állam lakossága csökken, számos milliárdos és pénzügyi cég máris elhagyta New Yorkot. Más ötlet híján tehát Mamdani a már így is szétkaszabolt és kimerült költségvetésből próbálja fedezni a halmozott hiányt. Sikertelensége az egész város pénzügyi bukását okozhatja.
Meg is érdemlik a New York-iak, ha már úgy döntöttek, hogy a baloldali populizmus kísérleti terepe legyen a világváros…
