Itt a bejelentés: Koncz folytatná a munkát Székelykeresztúrért

Újabb mandátumért indulna a helyhatósági választáson – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere, akit a helyi képviselő-testület EMSZ-frakciója jelölt és az Erdélyi Magyar Szövetség keresztúri tagsága választott meg polgármester-jelöltnek.

Az udvarhelyszéki  város elöljárója úgy fogalmazott: Székelykeresztúr az otthonunk, amiért érdemes dolgozni. Az elmúlt három és fél évben a jelenleg is folyó projektek mellett sikerült letenni az alapjait annak a munkának, ami meghatározza a következő évtized megvalósításait. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen szinte a nulláról kellett építkezni és elkezdeni mindent, az irányvonal tervezését is beleértve.

Míg Székelykeresztúr 2020-ban sereghajtó volt a térségben, ma már irigykedve tekintenek rá a környező települések elöljárói. A megnyert pályázatok száma és összértéke egy megyei jogú városnak, azaz municípiumnak sem válna szégyenére. Ebben a felelősségteljes munkában mindig lehetett számítani az Erdélyi Magyar Szövetség önkormányzati frakciójára, amelynek tagjai végig lelkesedéssel és felkészültséggel álltak neki a kihívásoknak – jelentette ki Koncz Hunor János, aki az EMSZ jelöltjeként nyert mandátumot 2020-ban.

„De bőven van még feladat. Kész terveink vannak a város további fejlesztésére, épített örökségünk megóvására, az infrastruktúra megújítására, az egészségügyi rendszer fejlesztésére. Itt az ideje, hogy ezeket valóra váltsuk” – vázolta fel a jövőbe mutató terveket a fiatal, 36 éves polgármester.

Evidens, hogy pártpolitikai csaták, üres ígéretek és egymásra mutogatás helyett Székelykeresztúr valódi fejlesztésére van szükség, folytonosságra és kiszámíthatóságra. „Amikor 2019-ben elköteleztük magunkat, hogy változást hozunk városunk életébe, minimum nyolc, de inkább tizenkét évre terveztünk” – mondta Koncz Hunor János, kézenfekvő tehát, hogy folytatni kellene a megkezdett munkát. Elhangzott az is, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség teljes képviselői listát állít a júniusi önkormányzati választásra.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Jelentés a tavalyi tordai ezüstpénzleletről

Következő hír

Joe Biden egy visszaeső linkóci

Related Posts
Total
0
Megosztás