Jelentős drogfogás Arad megyében

A romániai magyar sajtó a bukaresti médiára hivatkozva közölte, hogy Bihar megyei rendőrök drogdílereket kaptak el Arad megyében, de az nem derült ki, hogy miért a bihariak intézkedtek egy szomszédos vármegyében.

Több mint 32 kilogramm kábítószert és pszichoaktív szereket találtak a nagyváradi rendőrök három Arad megyei férfinál tartott házkutatások során, miután tetten érték őket, amikor éppen kokaint és más drogokat próbáltak eladni egy parkolóban. A Bihar megyei rendőrség sajtóközleménye szerint a rajtaütés pénteken történt az Arad megyei Simánd (Șimand) település közelében.

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) akciója során elfogtak két 34 éves és egy 36 éves aradi férfit, akiket kábítószerrel való kereskedelemmel gyanúsítanak – közölte a bihari rendőrségi szóvivő. Elfogásuk idején a három férfi 100 gramm kokaint és 300 gramm pszichoaktív szert próbált eladni. Kapcsolataikat feltérképezve a rendőrök összesen hét házkutatást tartottak Aradon és más megyebeli településeken, ahol nagy mennyiségű kábítószert és pénzt foglaltak le. A harminc kilónál is több anyag egyharmada kannabisz volt, a többi pedig különféle porok, tabletták és tudatmódosító szerek.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Csak a jövő hét közepére ígérnek egy hűsítő hidegfrontot

Következő hír

Az Európai Unió jövője bizonytalan

Related Posts
Total
0
Megosztás