Eddig 104 ezren érkeztek Ukrajnából, és közülük több mint 80 ezer lehet olyan, aki kifejezetten a háborús veszély miatt jött Magyarországra – közölte a magyar miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a közmédiában.
Bakondi György tájékoztatása szerint Lengyelország után Magyarországra érkezik a legtöbb ukrajnai menekült, és az ő ellátásuk, elhelyezésük fontos karitatív feladat. A magyar állam azonban Kárpátalján is segít: soha nem látott nagyságrendű benzint és élelmiszert juttattak ki – húzta alá.
A szakember rámutatott: Magyarország újra szembekerült egy olyan feladattal, amelyet egyszer már a délszláv háborús időszakban kipróbált, gyakorolt és elsajátított, azonban itt jóval nagyobb nagyságrendről van szó. Jelezte azt is, hogy az ENSZ előrejelzése szerint a háború miatt csak Magyarországra több mint 250 ezer menekült érkezhet.
Bakondi György szerint jól látható, hogy mi a különbség a menekültek és a migránsok között. – Az előbbiek okmányokkal, a hatóságokkal együttműködve, tényleges veszély elől érkeznek ideiglenes védelem céljából, míg az utóbbiak ismeretlen identitásúak, ismeretlen állampolgárságúak és nem ismert céllal akarnak bejutni Magyarországra embercsempész bandák támogatásával – fogalmazott.
Kérdésre válaszolva a belbiztonsági főtanácsadó arra is kitért, hogy idén eddig 24 600 határsértőt tartóztattak fel a déli határon és több mint 200 embercsempész ellen indítottak eljárást. Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt arról is, hogy minden olyan határátkelőhelyen, amelyen keresztül az ukrán menekültek érkeznek, a feladat ugyanaz: hosszabb várakozás nélkül tudjanak belépni és megkapják a megfelelő ellátást.
Ugyanakkor – fűzte hozzá – a magyar hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket, hogy kiszűrjék azokat az embereket, akik veszélyt jelenthetnek a belső biztonságra.
Az ENSZ menekültügyi illetékese szint már több mint egymillióan hagyták el Ukrajnát a fegyveres konfliktus kitörése óta, jórészt nyugati irányba, legtöbbjók Lengyelország irányába. Szinte mindannyian Nyugat-Európa vagy a tengerentúlra igyekeznek. Senki sem tudja, hogy hány százalékuk menti a a saját életét, és milyen arányban vegyülnek közéjük azok, akik pusztán a jobb élet reményében, migrációs szándékkal hagyták el Ukrajnát.
A Legatum Institute világranglistája, melyet az alapján állítottak össze, hogy mely országban milyen az életszínvonal, Ukrajna a kelet-európai államok sorában sereghajtó, noha az elmúlt két évben a nyugati, főleg amerikai pénzinfúziónak köszönhetőn húsz helyet léphetett előre. A 167 országot több szempontból (szociális helyzet, emberi jogok, oktatás, egészségügy, ökológia stb.) górcső alá vevő felmérésben így is csak a 78. helyen áll, Belarusz, Moldova és Oroszország is megelőzi. Mögötte már csak dél-ázsiai és afrikai országok állnak…