Július 9-ére ígérik a szélsőségesek az úzvölgyi „ellentámadást”

A székelyföldi sajtó mai tudósítása szerint tegnap este ötödmagával érkezett az úzvölgyi katonatemetőhöz (Hargita megye) Mihai Tîrnoveanu, a szélsőséges román Calea Neamului (A Nemzet Útja) szervezet elnöke, hogy maga is meggyőződjön arról: eltávolították az illegálisan odatelepített ortodox betonkereszteket és az emlékművet.

A moldvai Vasluiból érkeztek Dormánfalván keresztül, és csalódottan vették tudomásul, hogy tényleg nincsenek már a temetőben a betonkeresztek. Ezt követően gyertyákat gyújtottak, majd a Calea Neamului elnöke bejelentette, hogy július 9-én, 18 órára többedmagukkal visszajönnek az úzvölgyi katonatemetőbe, és 150 fakeresztet állítanak a betonkeresztek helyére, a román hőseik emlékére. Ezek azok a keresztek lesznek egyébként, amelyekkel tavaly október 23-án már felvonultak a helyszínen.

A 2019. június 6-ai erőszakos temetőfoglalás óta Dormánfalva (Dărmănești, Bákó megye) polgármesteri hivatala különböző román nacionalista szervezetekkel, politikai pártokkal közösen évente háromszor – június elején, a hősök napján, október 25-én, a hadsereg napján, illetve a december 1-jei román nemzeti ünnepen – szervezett nagyszabású, ortodox egyházi szertartással egybekötött ünnepséget Úzvölgyében. Ezek az ultranacionalista demonstrációk okafogyottakká váltak azáltal, hogy jogerős bírósági döntés született a 2019 előtt állapotok helyreállításáról, a korábbi „megszállók” pedig végrehajtották tegnapra virradóra az ítéletet.

(Fotók: Székelyhon.ro)

Total
0
Megosztás
Előző hír

Holnap lesz az ezer székely leány napja Csíkban

Következő hír

Súlyos zavargások Franciaországban és Belgiumban

Related Posts
Total
0
Megosztás