Emmanuel Macron francia államfő az elővárosokban harmadik éjszaka folytatódott zavargások kapcsán a szülők felelősségére figyelmeztetett ma a belügyminisztériumban összehívott tárcaközi válságtanácskozást követően. Már a szomszédos Belgiumban is forró a helyzet.
„A szülők felelőssége otthon tartani a gyerekeiket, mindannyiunk nyugalma érdekében fontos a szülői felelősség teljes körű gyakorlása. A polgármestereket és a családapákat felelősségre szólítom fel. A köztársaságnak nem dolga helyettesítenie őket” – fogalmazott az államfő, aki szerint az internetes közösségi oldalak meghatározó szerepet játszanak az elmúlt napok történéseiben.
Macron szerint az éjszakai erőszakos gyülekezéseket a Snapchat, a TikTok és más közösségi oldalakon szervezik, s a fiatalok között versengés folyik az erőszak másolásában. „Időnként az az érzésünk, hogy egyesek az utcán folytatják a videójátékokat, amelyektől megrészegültek” – tette hozzá. Jelezte, hogy a hatóságok kötelezik a szolgáltatókat a zavargásokról készült felvételek törlésére és a felhasználók azonosítására.
Rendőrségi források szerint a péntekre virradóra előállított 875 rendbontó háromnegyede kiskorú, a zavargók átlagéletkora 17 év. Ma reggelig már 250 rohamrendőr sérült meg a francia városok utcáin. Friss sajtóhír, hogy a párizsi kormány szükségállapot bevezetését fontolgatja, illetve páncélosokkal megerősített rendfenntartó erőket és katonaságot vezényel az utcákra.
Közben zavargások törtek ki Brüsszelben is a Franciaországban kedden lelőtt tinédzser halála miatt, a belga fővárosban 64 embert előállítottak, közülük 24-en kiskorúak. A bevándorló hátterű bandák Brüsszel belvárosában autókat rongáltak meg és utcakövekkel dobálták meg a tömegközlekedési járműveket. A belga főváros tömegközlekedése a belső kerületben leállt, az Anneessens nevű metrómegállót lezárták, miután az egyik beérkező szerelvényt is megrongálták a zavargások résztvevői. Közölték: a főként fiatalokból álló csoportok a kiérkező rendőrökre is rátámadtak, macskakövekkel és más, az utcán található tárgyakkal dobálták meg őket. Az erőszak megállíthatatlanul terjed.
Franciaországban már előbbre tart a „forrongás”: a békésnek hirdetett megemlékező és tiltakozó tüntetések rendre káoszba torkolltak, miután a felvonulók egy része randalírozni kezdett, barikádokat emelt, pirotechnikai eszközöket gyújtott, majd autókat borogatott és gyújtott fel, miközben a rendőrség könnygázzal oszlatta a tömeget.
Az csak olaj volt a tűzre, hogy a közösségi médiában felvételek jelent meg arról, hogy miközben súlyos zavargások zajlottak Franciaországba, Emmanuel Macron és a nála sokkal idősebb neje egy Elton John-koncerten szórakoznak és táncolnak.