„A kormány külpolitikája továbbra is magyar és továbbra is szuverén lesz, ebből hazánk semmilyen nemzetközi nyomás ellenére nem fog engedni, egyedül a nemzeti érdek jelentheti az igazodási pontot” – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter ma Budapesten.
A tárcavezető az idei éves nagyköveti értekezlet megnyitásakor arról számolt be, hogy Európa a valaha volt legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásokkal szembesül egyszerre, s a kormánynak elsődleges kötelessége Magyarország biztonságának és fejlődésének garantálása. Ehhez olyan lépéseket kell megtennünk az elkövetkezendő időszakban is, amelyek egészen biztosan ellentétesek lesznek a nemzetközi liberális mainstream elvárásaival. Ezért a következő időszakban is arra kell majd készülniük a kollégáknak, hogy a munkájukat nagy nemzetközi nyomás közepette kell elvégezniük. Szerencse, hogy már hozzászokhattunk ehhez – fogalmazott.
– Mivel a kollégák döntő többsége már tapasztalt, ezért most itt azt a mondatot szerencsére nem kell elmondanom, hogy aki úgy gondolja magáról, hogy nem fogja bírni a nyomást, az inkább most szóljon. A magyar külpolitika továbbra is magyar lesz és továbbra is szuverén lesz. Ebből semmilyen módon nem engedünk, kizárólag a nemzeti érdek jelenti az igazodási pontot – tette hozzá a miniszter, majd biztatónak nevezte, hogy míg világszerte súlyos nyomásgyakorlásnak, lejáratókampányoknak és külső beavatkozásnak vannak kitéve a nemzetközi liberális fősodorral szemben állást foglaló pártok, az egyetlen kivétel a tavalyi magyarországi választás volt, amikor ezen erőfeszítések kudarcot vallottak.
Szijjártó kiemelte, hogy különösen nagy lesz a Magyarországre nehezedő nyomás két ügyben. Az egyik az ukrajnai háború, amely noha a kormány elítéli azt, támogatja az ország területi integritását és a szuverenitás elvét, nem Magyarország háborúja. „Nincs felelősségünk benne, ezért senki nem követelheti, hogy mi fizessük meg az árát. Ezért továbbra sem vagyunk hajlandók ebben a háborúban részt venni” – mondta, illetve úgy vélekedett, hogy az egyetlen morálisan védhető külpolitikai irány az, hogy az emberéleteket meg kell védeni, és azt csakis békével lehet. Kitért a kárpátaljai magyar kisebbség jogfosztására is, az anyanyelvi oktatás súlyos korlátozására az idei tanévtől, rámutatva, hogy a nemzeti iskoláknak innentől kezdve ukrán iskolákként kell működniük.
– Mindig mondtuk, mindig előre jeleztük, mindenhol beszéltünk róla, és a szövetségeseink, a barátaink, az EU-s tagtársaink mind nem voltak hajlandók tudomást venni erről, hogy diplomáciailag kulturált kifejezést használjak – közölte, majd figyelmeztetett, hogy az EU-csatlakozáshoz a közös értékek és jogszabályok tiszteletben tartására van szükség, aminek a nemzeti kisebbségek védelme is fontos része. Amíg Ukrajna nem adja vissza a magyar közösség jogait, addig nem tudjuk támogatni a csatlakozási tárgyalások megkezdését az Európai Unióval. Hatalmas nyomásgyakorlás lesz mindenkin, mindenhol, de az a helyzet, hogy ki kell tartani – szögezte le, továbbá aláhúzta, hogy fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, máskülönben a békének még a reménye is elillan. És azt is közölte, hogy a kormány nem fogja felmondani az ország működőképességéhez szükséges energiamegállapodásokat, nem enged a nyomásgyakorlásnak.
A szankciós politika megbukott, kudarcot vallott, bajt hozott Európára – mondta Szijjártó, végül rámutatott, hogy az elmúlt nyolc-kilenc év munkája nyomán Magyarország a nyugati és a keleti beruházások találkozási pontjává vált, ami biztosítékot jelent a gazdasági növekedésre az új világgazdasági korszakban.
– Itt is nagy nyomás lesz rajtunk, mégpedig azért, mert nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ezeket a beruházásokat maguknak akarják. Mivel ők (egyes nagy nyugat-európai országok) is akarják ezeket a beruházásokat, ezért aztán mindenféle dolgokat fognak mondani rólunk. El fogják mondani, hogy a Kínával való gazdasági együttműködést be kell fejeznünk, persze azért, hogy ők a helyünkre lépjenek, és a sok ezer, tízezer embernek munkát adó beruházásokat magukhoz tudják vonzani. De mi sem vagyunk hülyék, nem most jöttünk le a falvédőről, nem a 6.20-assal jöttünk. A helyzet az, hogy ezekért a beruházásokért továbbra is versenyben kell lenni – összegezte a miniszter.