Kiállításmegnyitó a püspöki palotában címmel tájékoztatta a közvéleményt a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség az elmúlt napokban, a helyi média közreműködésével, a holnap, április 24-én, Szent György napján megnyitandó tárlatról.
Maga a beharangozó hír így szólt: „A Nagybányai Tájképfestő Telep 27 esztendejének sommázatát kínálja megtekintésre a püspöki palota második emeleti kiállító tereiben, ahol Tájról – térről – időről – Istenről címmel 34 kortárs képzőművész 50 alkotása enged bepillantani az újjáéledő nagybányai festészeti hagyományokba. Az alkotóközösség a Hollósy Simon által 1896-ban létrehozott nagybányai festőiskola szellemi örökösének vallja magát, s abból a kísérletező, lázadó művészetből táplálkozik, amivel eleik megreformálták és európai rangra emelték az erdélyi festészetet. Az április 24-én, hétfőn 17 órakor nyíló tárlatot Szilágyi András filozófus, költő, művészeti szakíró méltatja.”
Ami a hírből kimaradt: a Nagybánya Tájképfestő Telep 1996-ban jött létre Tőkés László református püspök kezdeményezésére, a híres-nevezetes Nagybányai Művésztelep 100. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításának 75. évfordulóján, a magyar millecentenárium évében. A Nagybánya Tájképfestő Telep működtetésének célja a magyar kultúrtörténetben korszakos jelentőséggel bíró nagybányai művésztelep, a „nagybányai festészet” hagyományainak ápolása es továbbfejlesztése, valamint a Kárpát-medence magyar és más nemzetiségű művészeivel való kapcsolattartás – állt egy négy évvel ezelőtti közleményben, amikor a telep kezdeményezői és vezetői egyetértettek abban, hogy megfelelő intézményi keretet és anyagi hátteret kell biztosítani az alkotótábor további működtetéséhez, a becses és nagy érdeklődésre számot tartó gyűjtemény megfelelő kezeléséhez. A kezdetben Magyarláposon, majd Felsőbányán megrendezett alkotótáborban készült és hátrahagyott munkák 2018-ban a Nagybánya melletti Koltóra kerültek megőrzésre és állandó kiállítás létrehozása céljából.
Tőkés László akkor emlékeztetett: „A millecentenárium esztendejében a Nagybánya Tájképfestő Telep kulturális misszióra vállalkozott. A nagybányai hagyományok folytatójaként a magyar nemzeti művészet szolgálatába szegődött a globális identitásvesztés ellenében, a határon túli magyar kultúra, illetve képzőművészet szolgálatát vállalva ugyanakkor a külhoni asszimilációs folyamatokkal szemben.”
A holnap megnyíló tárlat beharangozójából nem derült ki, hogy honnan és milyen anyag érkezik Váradra (a kijelölt méltató neve nem sokat mond)), nincs benne szó sem a református alapítókról, sem a telep történetéről, még az intézmény pontos nevét sem sikerült leírni. A Nagybánya Tájképfestő Telepről annak alapító művészeti vezetője, Véső Ágoston rezüméjéből lehet többet megtudni itt: http://www.nagybanya.ro/muveszet-hirfolyam/a-nagybanya-tajkepfesto-telep-25-eve