Csak ma kapta fel a hírt a Kárpát-medencei bulvársajtó, hogy megtalálták és tegnap felnyitották a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 1870-ben elrejtett időkapszuláját.
A Székely Nemzeti Múzeum régészei Kovászna megye székhelyének főterén, a kollégiumnak a színházzal szomszédos sarkánál egy négy négyzetméteres, másfél méter mélységű szelvényt nyitottak meg az iskola alapkövét keresve, amit a korabeli leírások alapján meg is találtak.
Az alapkőből kiemelt, rozsdával borított fémhengert a felújítás alatt álló iskola vezetősége, a város polgármestere és a média jelenlétében nyitották ki. A múzeum restaurátora bemutatta a benne talált pénzérméket és a többnyire szétmállott dokumentumot. A Háromszék című lap beszámolója szerint a Mikó-kollégium 1859–70 közötti időszakára utaló szöveg csak foszlányaiban olvasható a degradált papíron, az érmék beazonosítása szakvizsgálatot igényel.
Sztakics Éva iskolaigazgató elmondta, Csikós Júlia könyvtáros kutatásai nyomán azonosították a helyet, ahol az iskola épületének alapkövét keresték a felújítási munkálatok során. A Székely Nemzeti Múzeum erre a feladatra felkért régészcsapata meg is találta, majd pedig Lázár-Prezsmer Kinga restaurátor kezére adta az időkapszulát és az abban talált tárgyakat.