A katonatisztből román miniszterelnökké avanzsált Nicolae Ciucă egy „polgári kormány” fejeként azt volt képes kijelenteni ma Bukarestben, hogy az állam egyik alappillére a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI). Üzenetét a volt kommunista politikai rendőrség, a Securitate utódaként fungáló intézmény létrehozásának 33-ik évfordulója alkalmából fogalmazta meg. Nem átallotta hozzátenni: „Mindenekelőtt a Román Hírszerző Szolgálat hivatott szavatolni (…) az állam, a társadalom és a polgárok biztonságát.” Hogy ez és a többi romániai erőszakszervezet miként szavatolja a biztonságunkat, némiképp erről is szól Farcádi Botond Székely-magyar soviniszták című írása, ami a Háromszékben jelent meg. Alább olvasható.
Autonómiát kérni sovinizmus. Engedélyezett tüntetésen részt venni nem engedélyezett. Aki mégis részt vesz azon, az veszélyezteti az ország területi integritását. A székely vértanúkra emlékezők, a saját jogaikért síkra szálló székely-magyarok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
Ezt olvashatjuk ki a Román Csendőrség Izsák Balázs nevére kiállított büntető jegyzőkönyvéből, melyben a hatóság a Marosvásárhelyen március 10-én megtartott székely szabadság napi felvonuláson való részvételért rótt ki pénzbírságot a Székely Nemzeti Tanács elnökére.
A jegyzőkönyvet érdemes lenne minél több nyelvre lefordítani, és tüntetőleg felmutatni mindenütt, ahol jogállamiságról, demokráciáról beszélnek, vitatkoznak az országban és nemzetközi fórumokon. Mert miféle demokrácia az, amelyben semmibe veszik a gyülekezési szabadságot? Milyen jogállam az, ahol a szólás szabadságát ilyen brutális módon korlátozzák? Mi más, ha nem elnyomás az, ha egy országban a rendfenntartásra hivatott szerv egy előre bejelentett és engedélyezett, mindvégig teljesen békés tiltakozó felvonulás résztvevőit zaklatja? Mi egyéb, ha nem elnyomó az a hatalom, amely a sajátjától eltérő véleményt nemzetbiztonsági kockázatként kezeli és hatósági eszközökkel üldözi?
A Román Csendőrség jegyzőkönyve azonban nemcsak a romániai demokrácia és jogállamiság jelenlegi állapotáról állít ki igen lesújtó bizonyítványt. Érdemes e dokumentumot alaposan elemeznünk abból a szempontból is, hogy ebben voltaképpen papírra vetik, dokumentumértékűvé emelik azt a stratégiát, amelyet a román államhatalom évtizedek óta alkalmaz a magyarok ellen. Ha jobban belegondolunk, e tekintetben akár államtitok kiszivárogtatásával is lehetne vádolni a Román Csendőrséget, hiszen felfedi e jegyzőkönyvben mindazt, ami a román állam kisebbség- vagy inkább magyarságpolitikáját jellemzi – amit ugyan mi eddig is tudtunk, de amit a bukaresti politikai elit igyekszik elhallgatni, miközben úton-útfélen azt szajkózza, hogy modellértékű Románia kisebbségpolitikája. Hiszen egy engedélyezett felvonuláson való részvételért büntetést kiszabni a kettős mérce alkalmazásának nyílt elismerése: nehéz nem látni ebben a megnyilvánulásban az erőfitogtatást, azt a mentalitást, hogy soha nem lehetünk egyenrangú partnerek, csakis megtűrt polgárai ennek az országnak. Az autonómiakövetelés sovinizmusként való beállítása a száz éve szűnni nem akaró asszimilációs törekvés nyílt beismerése, az ország területi integritására való hivatkozás pedig ugyancsak több évtizedes múltra tekint vissza, olyan manipulációs eszköz, amely kiválóan alkalmas arra, hogy a román közvéleményt a magyarság ellen hangolja.
A legárulkodóbb azonban a nemzetbiztonság kifejezés beemelése e jegyzőkönyvbe – a csendőrség itt alighanem a túlbuzgóság hibájába esett: miközben Izsák Balázs megbüntetésére keresett ürügyet, ismételten felfedte, miként is viszonyul a székely-magyar közösséghez a román államhatalom. Nemzetbiztonsági kockázati tényezőként tehát, olyan közösségként, amely semmiképp sem bizalomra érdemes, hanem inkább gyanús, semmiképp sem egyenrangú partner, hanem potenciális veszélyforrás, ezért szoros felülvigyázásra, állandó megfigyelésre szorul. Olyan közösségként, amelyet a lehető legszigorúbb fellépéssel kell helyére tenni. Oda, ahová a feliratokat: nem a román mellé, csak a román alá.
