Kizárták az MSZP-ből a külhoni magyarok ellen uszító Bangóné Borbély Ildikót – hazudott diplomájáról

Bangóné nem válaszolt a diplomáját érintő kérdésekre, volt pártja lényegében elismerte, hogy „iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt”. Az MSZP-s képviselő egy Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett közgazdász végzettséget szerepeltet a parlamenti önéletrajzában, de az egyetem szerint nincs erre vonatkozó adat az archívumukban.

Az MSZP Országos Elnöksége 2022. január 23-i rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, így politikai útjaik elválnak egymástól – közölte a párt.

Emlékezetes, hogy a nádudvari óvónő, Bangóné Borbély Ildikó politikai karrierje a külhoni magyarok ellen uszító kettős népszavazással kapcsolatos „A felelős döntés! 2X NEM” plakát arcaként indult. 2019 áprilisában egy interjúban kérdésre válaszolva leszögezte:  nem bánta meg, hogy a határon túliak elleni kampány arca volt.

 

Bangóné azóta több botránnyal is felhívta magára a figyelmet, többek között alig burkoltan patkánynak nevezte a Fidesz szavazóit, de emlékezetes marad az  MTVA székházát 2018 decemberében „megrohamozó” ellenzéki képviselők közötti kínos szereplése is.

(Forrás: Mandiner)

Total
0
Megosztás
Előző hír

Erdélyi tüzek

Következő hír

Összevonják a divíziós jégkorong vb első osztályának két csoportját

Related Posts
Total
0
Megosztás