Korrupció és tőzsdespekuláció gyanúja a Verespatak-bizniszben

Feljelentést tesz a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) és a kanadai hatóságoknál Marcel Ciolacu román miniszterelnök ellen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), amelynek elnöke szerint a kormányfő tőzsdei manipulációt követett el. Az USR Ciolacu lemondását követeli. Dacian Cioloş REPER-enök is hasonlóan nyilatkozott ma.

Az USR szombati közleménye szerint Cătălin Drulă pártelnök hivatalosan kérelmezte a kanadai tőzsdei ügyleteket felügyelő intézménynél, hogy vizsgálja ki a Roșia Montană Gold Corporation vállalat részvényeivel kapcsolatos esetleges manipuláció gyanúját. Emellett a DNA-nál is feljelentést készülnek tenni. „A tőkepiaci manipuláció azt jelenti, hogy félrevezető, hamis állításokkal megfosztják a pénzüktől az embereket” – magyarázta Drulă.

Az USR közleménye szerint Cătălin Drulă már február 1-jén figyelmeztetett arra, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök és kormánya tagjainak felelőtlen nyilatkozatai a párthoz közel álló „okos fiúk” meggazdagodását hivatottak szolgálni. A Gabriel Resources részvényeinek értéke egész februárban emelkedett a PSD-nek és a PNL-nek a per elvesztésével és 6 milliárd dolláros kártérítéssel riogató nyilatkozatai és vádaskodásai közepette. Az USR szerint a vállalat részvényeinek értéke egy hónap alatt szinte megduplázódott, a részvényesek több mint 300 millió dollár nyereségre tettek szert.

Az ellenzéki párt szerint a DNA mellett a Pénzügyi Felügyeleti Hatóságnak (ASF) és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnek (ANI) is vizsgálatot kellene indítania Marcel Ciolacu ellen.

Szombaton az USR vezetője Marcel Ciolacu lemondását is követelte. „Hogyan tárgyalhatna még bármiről is miniszterelnökként az ország érdekében, miután kiderült, hogy egy bűnszervezet érdekeit képviseli? Egyetlen külföldi partner sem fog megbízni egy olyan kormányfőben, aki tőzsdei csalásba keveredett” –fogalmazott.

Mint megírtuk, a bukaresti kormány pénteken éjjel jelentette be, hogy a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) választottbírósága Romániának adott igazat a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt a Gabriel Resources által indított kártérítési perben. A döntés szerint Romániának nem kell kártérítést fizetnie a pert kezdeményező Gabriel Resources Ltd. és Gabriel Resources (Jersey) vállalatnak.

Feljelentést tett ma Dacian Cioloş ex-miniszterelnök, a REPER (Renewing Romania’s European Project) nevű párt elnöke a legfőbb ügyészségen Marcel Ciolacu ellen a miniszterelnöknek a Verespatak-üggyel kapcsolatos nyilatkozatai miatt. Az európai parlamenti képviselő szerint a kormányfő nyilatkozataival és tetteivel tudatosan vagy ostobaságból ártott a román állam és a polgárok érdekeinek, amit elfogadhatatlannak tart. Videóüzenetben Cioloş hangsúlyozta, hogy a PSD közpénzből fizetett kommunikációs és propagandagépezete hónapok óta démonizálja őt, amiért miniszterelnöki megbízatása idején kezdeményezte, hogy nyilvánítsák Verespatakot a világörökség részévé. „Végül beigazolódott, hogy ez a segítségére volt Romániának a Roşia Montană Gold Corporation és a Gabriel Resources által a választottbíróságon indított perben” – fogalmazott. Az EP-képviselő ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy az ügyészek megteszik, amit kell a helyzet tisztázására.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Benczúr Gyula emlékére nyílik kiállítás Székelyudvarhelyen

Következő hír

EMNT/SZNT: Az autonómia létkérdés

Related Posts
Total
0
Megosztás