Korrupciógyanú az RMDSZ egyik polgármesterével szemben

A román bírósági portálra kikerült közlés szerint pert indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Biharfélegyháza (Roșiori) község polgármestere, Kelemen Zoltán ellen. Az RMDSZ színeiben megválasztott elöljárót és négy társát a 2000/78. számú törvény alapján korrupcióval, egészen pontosan az Európai Unió pénzügyi érdekeit érintő csalással, közokirat-hamisítással vádolják. A tettért, amennyiben bizonyítást nyer, kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A most bírósági fokozatba jutott ügy egy csalási kísérletről szól. Az Érintő.ro érmelléki portál azt írta, hogy a félegyházi önkormányzat 103 ezer euró értékben pályázott közterületre kiültetendő díszcserjék, bokrok beszerzésére, és a pályázati folyamat során hamis adatokat szolgáltattak.  A projekt végül is éppen azon bukott el, hogy kiderült az okiratokkal történő manipuláció, az ügyészség pedig hivatalból vádat emelt. A helyi fáma ugyanakkor egy másik „sikeresebb” ügyletet is a polgármester, illetve az önkormányzat számlájára ír, melynek során Magyarországon közpénzből beszerzett tujákat többszörös áron értékesítettek volna.

Megírták azt is, hogy Kelemen Zoltánnak még egy ügye van folyamatban, mely szintén a DNA hatáskörébe tartozik, és amely a Biharfélegyháza–Pocsaj közötti, a román–magyar országhatárt átszelő út 2014-beli felújításával kapcsolatos.  A két település közötti 11 kilométeres útszakasz felújítása összesen hatmillió euróba került, ebből Pocsaj önkormányzatára 3,1 millió euró jutott, míg Biharfélegyháza 2,5 millió euróval járult hozzá. A projektet az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozta. A helybéliek tudni vélik, hogy az útszakasz aszfaltozása során megspóroltak ezt-azt, ami az út jelenlegi állapotát tekintve egyáltalán nem tűnik lehetetlennek. A Biharfélegyháza határától egészen az országhatárig húzódó mintegy 4 kilométeres útdarab szakértők szerint nem kerülhetett többe kilométerenként 700 ezer lejnél, ami összesen legfeljebb hárommillió lejes költséget jelenthetett. Vizsgálják, hogy hová lett a különbség tizenkét millió lejig, hiszen a 2,5 millió euró akkoriban ennyit ért.

Az említett érmelléki hírportál megkereste Kelemen Zoltánt, aki egyszerre pontatlannak és rosszindulatúnak nevezte a vádakat, próbálta elhessegetni a gyanú árnyékát is, tagadva, hogy bármiben is bűnös lenne. Szerinte maga a felperest képviselő ügyész is elismerte, hogy az EU költségvetése nem károsult, nincs is ilyen irányú követelés. Az nyilván a tárgyalásokon fog kiderülni, hogy milyen vádiratot nyújtott be a DNA, és milyen törvényszegést kell megállapítania a Bihar Megyei Törvényszéknek a 2021/111/4978. számú büntetőjogi per során, ha egyáltalán volt ilyen.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Kazahsztán: forradalom vagy polgárháború?

Következő hír

Miculáék végül hoppon maradtak

Related Posts
Total
0
Megosztás