A francia Clément Turpint választotta az év legjobb labdarúgó-játékvezetőjévé az IFFHS (The International Federation of Football History and Statistics), amelynek szavazásán a partiumi magyar Kovács István negyedikként végzett.
A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet rangsorának élére 65 ponttal került a 43 esztendős Turpin, aki 2019 óta minden alkalommal bejutott az első tízbe, korábbi legjobbja a 2023-as harmadik helyezés volt.
Idén ő bíráskodott az FC Barcelona–Internazionale találkozón, a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, illetve például az azeri Qarabag és a Ferencváros meccsén, a BL-selejtező negyedik fordulójának visszavágóján.
Mögötte másodikként holtversenyben a tavalyi győztes, szintén francia Francois Letexier, valamint az IFFHS-díj 2022-es és 2023-as nyertese, a lengyel Szymon Marciniak zárt egyaránt 55 ponttal.
A partiumi Nagykárolyban született – a magyarországi sajtó által tévesen „erdélyinek” beállított – 41 éves Kovács István 54 ponttal végzett negyedikként a világ legjobb futballbírói között. Ő vezette idén a Bajnokok Ligája döntőjét a Paris Saint-Germain és az Internazionale között. Öccse, a 37 éves Kovács Szabolcs is hivatalosan nemzetközi játékvezető lett a tavaly, bár egyelőre inkább a román bajnokságban kap feladatokat.