Déjà vu érzéssel néztem-hallgattam végig november 15-én a tévében a Bosznia-Hercegovina–Románia labdarúgó mérkőzést. A meccset közvetítő „szaki” ugyanis az első félidőben (amikor a román csapat vezetett 1–0-ra) meglehetősen lekicsinylően beszélt az ellenfél játékosairól és szurkolóiról, szünet után viszont ugyanaz a szpíker (a bosnyák vezetést követően) hol a bírót, hol a szerinte megengedhetetlenül durván játszó ellenfelet okolta, ironizálta.
Mintha ismét a „Ceauşescu-korszak” idején lettünk volna, amikor a bemondó a román csapat vereségéért mindent és mindenkit okolhatott (például: játékvezető, széljárás, sportszerűtlen ellenfél, kapufa, talaj stb.), csak a vesztes csapatot nem. (Mert Bukarestben úgy döntöttek, hogy a románok mindenben – tehát a fociban is – a legjobbak, punktum!) A mérkőzés után Mircea Lucescu és társai nyilatkozatát hallgatva sem szűnt mega a déjà vu érzésem. Az agg szövetségi kapitány elsősorban Michael Oliver játékvezetőt okolta a vereségért. Idézem: „Nem normális dolog angol játékvezetőt küldeni egy ilyen összecsapásra. (…) A bíró befolyásolta a meccset. (…) Mindent megengedett nekik. Amikor Mariusnak felszakadt a füle – varrni kellett –, semmit nem adott. A mi kiállításunknál Denis felemelte a lábát, az ellenfél játékosa meg rányomult. Belehátrált, majd színészkedett, és már jött is a piros.” Lucescu a hazai szurkolókat is okolta csapata vereségéért: „Szégyen, ami itt volt. (…) Ha szerintük mi cigányok vagyunk, akkor ők mik ezekkel a körülményekkel? Ezen a szinten ilyen embertelen feltételek között nem lehet játszani.”
A cigányozás amúgy Románia-szerte felháborodást váltott ki – és nem csak a szűkebb értelemben vett szurkolók körében. Tény és való: a boszniai szurkolók mérkőzés közben sűrűn skandálták a „Cigányok, cigányok!” rigmust. Ami nagyon nem szép dolog. Csakhogy az emiatt magukat sértve érzőket emlékeztetnünk kell valamire. Valahányszor román csapat magyarokkal játszik, az „Ki a magyarokkal az országból!” rigmust évtizedek óta olyan kitartóan skandálják a lelátókról, hogy ma már a csak ehhez szokott ifjabb nemzedék tagjai számára akár a sportközvetítések (és más rendezvények) kötelező velejárójának is tűnhet.
Vannak, akik mások szemében a szálkát is meglátják, miközben a sajátjukban a gerendát se veszik észre…
Boros Ernő
