Marad a jelenléti oktatás a fertőzési ráta nagyságától függetlenül

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter bejelentette: nem marad érvényben az a szabály, miszerint automatikusan online oktatásra térnek át azokon a településeken, ahol a fertőzöttségi arány meghaladja a 6 ezreléket.

Ehelyett az iskolai “forgatókönyvekről” annak alapján döntenek, hogy egy iskolán vagy egy osztályon belüli mekkora a fertőzöttségi arány. A tárcavezető szerint erről egy szakmai bizottság keretében döntöttek szerdán, de még kormányhatározattal is meg kell erősíteni, ezt követően ad ki majd közös módosító rendeletet az oktatásügyi és az egészségügyi minisztérium. Cîmpeanu úgy vélte, péntekre, azaz október 1-jére végezhetnek a hivatalos eljárással.

Hotnews

Total
0
Megosztás
Előző hír

Tisztújítást tartottak az EMNT Bihar megyei szervezeténél

Következő hír

Állásfoglalás az egyházi vagyon védelmében

Related Posts
Total
0
Megosztás