Margitta: székházavató évzárással

Rendhagyó módon idén nem Nagyvárad adott helyet az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete immár hagyományos évzáró rendezvényének, hanem a Berettyó-parti kisváros, Margitta. Ugyanis székházavatóval kötötték össze az óévbúcsúztatót.

Megnyitották az Erdélyi Magyar Néppárt margittai irodáját, mely a szervezeti feladatok ellátása mellett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal való együttműködés jegyében a civil szervezet kedvezményes honosítási munkájának kistérségi központja is lesz, így a jövőben a kisváros és a térség lakóit fogja szolgálni minden magyar állampolgársággal kapcsolatos kérdésben. Az iroda címe: Köztársaság (Republicii) utca 1., közvetlenül a Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség helyi kirendeltségével és a Földhivatallal egy épületben, de fontos tudni, hogy az első ügyfeleket január 3-ától várják.

Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, egyben az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, továbbá Zatykó Gyula, a párt országos alelnöke és Habinyák István Bihar megyei elnöke is. A megjelent meghívottak előtt tartott rövid beszédében Csomortányi István rámutatott az iroda megnyitásának jelentőségére Margitta és a környék magyar lakói számára: számtalan megoldandó feladat áll a helyiek előtt a megfogyatkozott margittai magyar közösség önkormányzati pozícióinak megtartása terén, hiszen a margittaiak sokkal többet és jobbat érdemelnek, mint ahogyan most áll a magyarság ügye a Berettyó-parti városban. Az EMNP a legutóbbi helyhatósági választásokon azért nem állított jelölteket és nem folytatott kampányt Margittán, hogy az RMDSZ-es magyar polgármesterjelöltnek ne legyen konkurense. Mégis elbukott. Ahogyan Nagyvárad és Bihar megye esetében már világos, Margitta kapcsán is egyre inkább az körvonalazódik, hogy a korábbi politikai tévedések és mulasztások miatt kialakult viszonyok leginkább a néppárt számára teszik lehetővé, hogy a következő választások után a magyarság beleszólhasson a város vezetésébe – vélte a pártelnök.

Az iroda jelképes megnyitása a magyar nemzeti színű szalag átvágásával történt, majd a továbbiakban a résztvevők átvonultak a városi művelődési házba, ahol sor került a szorosan vett évzáró találkozóra – közölte az EMNP Bihar megyei szervezete.

Total
0
Megosztás
Total
0
Megosztás